2017. február 26., vasárnap

Mindent Simon Andrásról és művészetéről



Üzenetet tesznek a falra azok, akik Simon András grafikáival szépítik otthonukat – írja Fekete Zsuzsa újságíró az Egyvonalban Istennel című Simon Andrással készített önéletrajzi riportkönyv ajánlásában. „Életrajzi könyve is üzenet, mert szeretetből, vágyakozásból és örömből született, mint ahogyan  a művészete is. Isten vezeti a ceruzáját, hiszen Tőle kérte tehetségét.”

Rendhagyó könyvet ajánlunk figyelmébe, hiszen az Egyvonalban Istennel című riportkönyv alanya és kérdezője egy és ugyanazon személy: Simon András. A művész így magyarázza ezt: „Az írás kezdetén felmerült bennem a kérdés: kit válasszak beszélgetőtársnak? Aztán rájöttem, talán mégiscsak magammal tudnék a legjobban elbeszélgetni... Így jött az ötlet, hogy a létem hivatalos oldalát jelképező, bal agyféltekés, racionális Simon kérdezze az életszeretettől lüktető, jobb agyféltekés szabad művészt: Andrást.”

Te miért nem a műveid alapján, hanem Isten kegyelmi ajándékaként tartod magad művésznek?
– Ennek két oka is van: egyrészt nem tanultam egyetlen művészeti akadémián sem. Kétszer próbálkoztam, de nem vettek fel. Ezért nincs művész diplomám – nem rendelkezem olyan hivatalos dokumentummal, amely akár csak fél szóval is utalna arra, hogy méltó lennék a művész cím viselésére...
Azt mondtad, két oka is van annak, hogy miért nem a teljesítményed, hanem Isten kegyelme alapján tartod magad művésznek. Az egyik okát már kifejtetted... A másik okot még nem tisztáztuk teljesen.
– A második indok röviden az, hogy a tehetség, amellyel létrehoztam az életművet, nem az enyém.
Hát akkor kié?
– Istené.
Hogy értsem ezt?
– Úgy, hogy ez a tehetség nem sok ezer órával eltöltött gyakorlás eredményeképp alakult ki bennem, hanem ajándékként kaptam.

A riportkönyvben részletesen olvashatunk Simon András pályájának első éveiről is, ami egészen 1982-ig nyúlik vissza. A fiatal művész számára ez egy válságos időszak volt, amikor Istenhez fordult segítségért, tehetségért.

– Izgalmas történetnek ígérkezik, mesélj róla!
– Abban az időben „külső megbízott munkatársként” nyelvkönyveket illusztráltam a Nemzeti Tankönyvkiadó számára... Az volt a feladatom, hogy a különböző szerkesztőségek felkéréseit teljesítve megbízást adjak a nekünk dolgozó grafikusok egyikének egy bizonyos kézirat illusztrálására. Néha olyan gyenge rajzokat kaptam tőlük, hogy úgy éreztem, ezeknél még én is sokkal jobbakat tudnék készíteni. Így érlelődött meg bennem lassan az elhatározás, hogy megpróbálkozzam az illusztrálással...

*     *     *

A könyvet olvasva folyamatosan haladunk előre Simon András eddigi életének, pályájának útján: indulás, az első kiállítás, saját arculat kialakítása, küldetéstudat.

„Ahogy telt az idő, egyre inkább érlelődött bennem az érzés, hogy a tehetségemnek üzenete van. Nemcsak a munkáim művészi színvonalát illetően, de a tartalmukat illetően is. És ez az erős belső érzés kialakította bennem a küldetéstudatot. Tehát az a törekvésem, hogy minél több fórumon megjelenhessek, nem egyszerűen a művészi egóm harca volt a népszerűségért, hanem annak a felismerése is, hogy széles körben való ismertség nélkül nem tudom eljuttatni az emberekhez azt az üzenetet, amit kaptam. Ezért ragadtam meg minden alkalmat, hogy megjelenhessek a keresztény médiában, könyvesboltokban és egyáltalán a köztudatban. Ugyanakkor azt is érzem, hogy ez a fajta magabiztosság sokak számára beképzeltségnek tűnhet.”

*     *     *

A munka mellett persze a magánéletéről – nehézségekről és örömökről – is őszintén vall a művész.

Mennyit dolgozol egy nap? Mennyi időt töltesz a galériában?
– Nagyon sokat. Általában 7 órakor jövök el otthonról, és gyakran van úgy, hogy este 8 előtt nem érek haza. Amikor a gyermekeink még otthon laktak, akkor azért sokkal korábban befejeztem a munkát.
– És most, hogy már csak a feleséged vár otthon, nem sietsz haza?
– Érzem a kérdésben megbúvó szelíd provokációt, de a dolog nem ennyire egyszerű. Egy művész az alkotás kényszerével egyszerre megáldott és sújtott lény.
– Úgy érzed, hogy elhanyagoltad, esetleg most is elhanyagolod a családodat?
– Nem. Úgy érzem, hogy sem a családommal, sem az alkotással nem tudok eleget foglalkozni... Mivel nagyon szeretem őket, igyekeztem odafigyelni rájuk. Törekedtem rá, hogy az együtt töltött idő minőségi idő legyen... Csodálatos gyermekeim vannak – saját lelki feltöltöttségemhez nekem is szükségem volt a velük töltött időre.  


Természetesen a teljesség igénye nélkül ragadtunk ki néhány rövid beszélgetésfoszlányt a riportkönyvből. Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk Simon Andrásról és művészetéről, érdemes elolvasni a teljes könyvet.

A művész könyvét többen is jó szívvel ajánlják, többek között egy lelkipásztor: „Simon András életének üzenete – ahogyan rajzai és írásai is – útjelzés, Isten szeretetére ébresztés, Őrá mutatás... Ez a könyv élni is tanít. Egy őszinte ember vallomása, aki nehézségei között is örömre talált, Isten kezébe rejtve szárnyal.”

Csuti-Mátyás Zsófia

2017. február 21., kedd

Az Egyház harci imája



Hozd ide fiam az olvasómat! – szokta kérni tőlem közel százéves dédmamám évekkel ezelőtt. Gyerekként sokat gondolkodtam azon, hogy  hogyan múlnak el számára a mindig ugyanolyannak tűnő hosszú órák és napok. Nehezen hallott és járt, csak az udvarra mozdult ki levegőzni, mégis mindig derűsnek és boldognak láttam. Szinte mindig rózsafüzért imádkozott: éjjel, amikor az ágy szélén ülve nem tudott aludni, és nappal is, bárhol, bármikor. Valószínűleg életének utolsó perceiben is megtöltötte szívét az Úr iránti szeretet és hála.

Az Irgalmasság anyja című könyv szerzője, Madinger atya is a Szűzanyára irányítja az olvasó figyelmét, s arra inti őt, hogy bizalommal forduljon Jézus édesanyjához és kérje segítségét, közbenjárását. A szerző megismertet bennünket az általa létrehozott Vándor Szűzanya mozgalommal is, továbbá személyes tanúságtételek keretében tudhatjuk meg, miként változott meg a rózsafüzért kitartóan imádkozók élete.

A rózsafüzér az Egyház harci imája, a Szentlélek imája. Isten lelke által alakult ki az Egyházban, s a Szentlélek erejét ajándékozza nekünk – véli a szerző. S mit ad még a rózsafüzér imádkozása? Gyógyulást, Jézus életének titkai által.

„»Orvosold a sebhelyet.« Ahányszor csak a rózsafüzérben Jézus életének titkait szemléljük, ezek a szavak, »lélek és élet« lesznek. Csak ekkor válik Jézus olyan élő valósággá, ami átalakítja életünket és megújulást hoz. Ez Máriával, az Úr Anyjával együtt történik... Minden Üdvözlégy alkalmával kérjük: Istennek Szent Anyja, imádkozz érettünk!”

Ki a Vándor Szűzanya?
Herbert Madinger atya 1983-ban különleges kezdeményezést indított el Ausztriában: 70 darab 50 centiméteres, fa Mária-szobrot készíttetett, majd ún. „támaszpontokat” – vagyis befogadó családokat – keresett nekik. Olyan embereket, akik 2-4 hetente egy másik családhoz vagy személyhez vitték el a Szűzanya szobrát, s vele együtt talán a hitet is.  

Íme két tanúságtétel a sok közül, amelyekkel a könyvben találkozhat az olvasó:

„Mindezt a Vándor Szűzanyának köszönhetjük”
Két szomszédos család évtizedek óta viszályban állt egymással, s már a harag okát sem igazán ismerték, mígnem egyikük úgy döntött, változtat ezen: „Nos, Isten bátorságot adott, hogy a Vándor Szűzanyával mindennek véget vessek. Kezembe vettem a rózsafüzért és karomba kaptam a Vándor Szűzanyát. Így kopogtattam a szomszéd ajtaján, s kértem, fogadják be. 'Gyere be, Hanni!' – mondták. 'Ülj csak le, és tölts egy kis időt nálunk.' A szomszédok rendkívül örültek a Vándor Szűzanyának és nekem, mert ők is inkább békében akartak élni velünk. Mindezt az Istenanyának köszönhetjük.”

„Azóta a családunkban minden sokkal szebb lett”
Egy családanya élete mélypontra került, amikor szülei igazságtalanul osztották szét a családi vagyont, s ő ezt sérelmezte. „Súlyos depresszió tört rám. Szerencsére a férjem kitartott mellettem szörnyű hangulatom ellenére is... Ebben a krízisekkel teli időszakban ért el hozzám a Vándor Szűzanya felajánlása... Amikor a kezemben tartottam a Vándor Szűzanyát, rögtön éreztem, milyen nyugalom és erő árad belőle... Gyakran beszéltem Vele problémámról, ahogy szívemben éreztem vagy imádkoztam a rózsafüzért. Már három hét után megtaláltam a belső nyugalmamat, és meg tudtam bocsátani a szüleimnek.”

A szerző hangsúlyozza, hogy aki naponta imádkozza a rózsafüzért, „belenő a kegyelem tengerébe, a tágasságba és az Isten-ismeretbe.” A rózsafüzért imádkozó hívők képesek hirdetni Krisztus megváltó erejét és közelségét, s ezáltal Isten „hírnöknépévé” válnak.

 Csuti-Mátyás Zsófia

2017. február 13., hétfő

Hogyan váljak benső emberré?



Egy hétköznap délelőtt a templom előtt elhaladva megkérdeztem kétéves pici fiamtól, hogy bemenjünk-e a Jézuskához. Ő azt felelte: igen. Gyújtottunk egy mécsest, és az ölembe véve leültünk a leghátsó sorba. Csak mi voltunk a templomban. Kisfiam nem kérdezte meg, hol van a Jézuska, miért nem látja. Tudta, érezte, hogy ott van, körülöttünk, a szívünkben. Könnyedén átadta magát a nem láthatónak – ösztönösen érzékelte, megélte a csöndben Jelenlévőt. „A csöndes jelenlét az Eucharisztia valósága előtt egyensúlyban tart. Úgy tűnhet, nem történik semmi, pedig az isteni jelenlét alakít, formál, megtart. Benső emberré leszünk Őbenne.”

Ebben (benső emberré lenni) segít bennünket Az Oltáriszentségben élő Jézus című könyv. Eligazít, hogy megláthassuk a láthatatlant, bebizonyítja, hogy emberi tudásunk, tapasztalatunk nem elegendő – az imádság segít benső emberré válni. Henri Morice atya sorainak segítségével együtt imádkozhat az olvasó a szerzővel, aki egyszerű, könnyed stílusban, személyes élményekkel színesítve teszi ezt az alábbi ünnepek kapcsán:   

  • Karácsony – Isten pólyában
  • Vízkereszt – A lelkek világossága
  • Nagycsütörtök – A kenyér „őrülete”; A szeretet erősebb, mint a halál; Isten szeretet
  • Nagypéntek – A kálvária és az oltár; A mennyei szőlőtő
  • Húsvét – Az emmauszi úton
  • Mennybemenetel – Jobb nektek, ha elmegyek
  • Úrnapja – Az élő szentségtartó
  • Nagyboldogasszony – Az első kehely
  • Templomszentelés ünnepe – A belső templom
  • Mindenszentek – Az egység ünnepe

Egy rövid részlet a Nagycsütörtök című fejezetből. Gondolatait egy  személyes élménnyel kezdi a szerző: „Ahogy az imént beléptem a templomba és a szentély felé néztem, elszorult a szívem. A lecsupaszított oltár puszta, hideg márványa, a félig nyitott, üres tabernákulum, a kioltott mécses olyan benyomást keltett, mintha halottas szobában lennék, ahonnan már elvitték a holttestet... Nyugtalanságom azonban nem tartott sokáig, mert az egyik oldalkápolnában észrevettem a virágokkal díszített, szépen kivilágított oltárt. Jó néhány hívő volt ott, akik tekintetüket a tabernákulumra függesztve összeszedetten imádkoztak és hódoltak előtte” – emlékezik Morice atya.

Nagycsütörtök! Ez a szó gondolatok özönét indítja el az Eucharisztiát szerető lelkekben. Ezen a napon mutatta be az első Pap az első szentmisét... Lehet-e ennél szebb évforduló? (…) Az Eucharisztia alapításának ihletője nyilvánvalóan az egység vágya...”

A technika által minden elérhető, megfogható, meglátható, ízlelhető, megtapasztalható, stb. Vagy mégsem? Henri Morice atya könyvében rámutat ennek az ellenkezőjére, és segít abban, hogy a hit és az ima által megnyíljunk Istennek. „Emberi fogalmakon, hasonlatokon, képeken keresztül igyekszünk fölfogni a Fölfoghatatlant, és csak annyit mondhatunk: Ő – Isten – végtelenül több és végtelenül más, mint mi, túlfeszít minden emberi kategóriát.”

Csuti-Mátyás Zsófia

2017. február 8., szerda

Az élet fantasztikus? Igen, az!

Pár héttel ezelőtt rendeltem néhány üzleti kiadványt, amelyekhez ajándékba megkaptam Az élet fantasztikus című könyvet is. A mű szerzője, az 1927-ben született Charlie „Fantasztikus” Jones pályája biztosítási ügynökként indult, majd hamarosan az egyik legsikeresebb amerikai motivációs előadóként körbeutazta a világot.  Küldetése az volt, hogy segítsen az embereknek az olvasás, a tanulás által jobbá és értékesebbé tenni az életüket.
 
Nagyon szeretem az olyan üzleti könyveket, amelyeket Istenben hívő, Istenben bízó emberek írnak, mivel rendkívül sajátos hangulatot teremt az ilyen művek olvasása. Örömet okoz olvasni arról, hogy nem csak törtetve, másokon átgázolva lehet sikeres, boldog és eredményes életet élni, hanem ez Istennel együtt is sikerülhet. Charlie Jones erről egy helyen így ír: „Amikor az emberek megismerik Istent, az élet nem könnyebbé, hanem jobbá válik.”
 
Mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez a könyv csak üzletembereknek való, álljunk csak meg egy pillanatra és nézzük, mit szól ehhez a szerző: „Legyél bár fiatal vagy öreg, felelős vagy valamiért, amit egyedül kell elvégezned. Ebben az értelemben mindenki vezető a saját életében, bármilyen munkakörben dolgozik is.”
 
Hogyan épül fel a könyv?
 
A kiadvány első része hét olyan törvényt tárgyal, amelyek abszolút értékűek a vezetésben. Ezek a következők:
  • Tanuld meg, hogyan csiholhatsz érdeklődést magadban a munkád iránt! 
  • Használd fel, vagy elveszíted! 
  • Tettekkel tökéletesedj! 
  • Adj, hogy kaphass! 
  • Tárt karokkal fogadd a tapasztalatokat! 
  • Rugalmasan tervezz! 
  • Motiváltan motiválj!

A mű második felében Charlie Jones három alapvető döntést mutat be, amelyről a következőket írja: „Bár naponta több tucatszor döntünk, az életben mindössze három alapvető döntés létezik. Amikor ezeket meghozod, minden másra kihatással vannak, és minden erődet igénybe veszi, hogy kitarts mellettük.” Ez a három alapvető döntés a következő:
  • Kivel akarod leélni az életedet?
  • Mivel akarod tölteni az életedet?
  • Minek akarod szentelni az életedet?

A könyv annyira tartalmas (rengeteg érdekes, szívszorító történetet is található benne), hogy érdemes lenne az egészet bemásolni ide, de mivel ez nem lehetséges, ezért csak néhány olyan részt emelnék ki belőle, amelyek nagyon megfogtak az olvasás során.
 
„Az idősödő emberek zöme azzal pocsékolja az idejét, hogy a fiatalságát sírja vissza. […] Szégyen-gyalázat, hogy az emberek megöregszenek, de nem akarnak holtig tanulni. […] Ha hajlandó vagy holtig tanulni, akkor egyre elmélyültebbé, gazdagabbá és kiteljesedettebbé válsz.”
 
*     *     *
„Egy pasas egyszer megkérdezte tőlem:
 
– Charlie, te is azoknak a fickóknak az egyike vagy, akik azt hiszik, hogy mivel ők maguk hisznek, másoknak is hinniük kell?
 
Nem, én egyáltalán nem így gondolom. Másvalaki azt kérdezte:
 
– Azt hiszed, hogy az embereknek mindent el kell hinniük, amiben te hiszel?
 
Azt feleltem neki:
 
– Nem, de abban igenis hiszek, hogy az embernek tisztában kell lennie azzal, miben hisz és miért, ezután pedig hinnie kell benne.” 
*     *     *
 
„Képzelem milyen nehéz elhinni, de szerte Amerikában emberek ezreinek tartottam előadásokat az önbizalomról és a bátorságról, s közben nem tudtam elég bátorságot összekaparni magamban, hogy együtt imádkozzam a feleségemmel és a családommal. Ehhez három évre volt szükség.
 
[…]
 
Életem egyik legnagyobb áldása egy olyan éjszakán talált rám, amikor a feleségem és én együtt imádkoztunk. Nem úgy értem, hogy zsolozsmákat daráltunk; egyszerűen csak beszéltünk Istennek néhány olyan dologról, amit a jelek szerint képtelenek voltunk elmondani egymásnak.
 
Emlékszem mennyire bosszús voltam rá valami apróság miatt, és éppen ezért érintett ilyen mélyen a dolog. Aznap éjjel a feleségem imádkozott először, és valami ehhez hasonlót mondott:
 
– Édes Istenem, köszönöm, hogy ilyen jó férjet adtál nekem, bocsáss meg nekem, hogy nem vagyok jobb feleség, és segíts jobbá válnom.
 
Egészen mellbe vágtak az imádság közben mondott szavai. Kristálytisztán világossá vált előttem, hogy nem ő a hibás. Én vagyok a gazember. Nem olyan férj voltam, amilyennek lennem kellett volna. Nem olyan apa voltam, amilyen lehettem volna. Milyen nagy lecke… és csak térdepelve kezdhettem el megtanulni.” 

Charlie „Fantasztikus” Jones könyvét a következő gondolatokkal fejezi be: „Az ösztönző könyvek olvasása közben szem előtt kell tartanod egy sarkalatos szabályt: csak azt tarthatod meg és élvezheted, amit megosztasz és elajándékozol. Ha nem az osztozás és adakozás szándékával fogsz hozzá az olvasáshoz, azt javaslom, add a könyveket olyasvalakinek, aki megosztja őket veled, és miközben figyeled, hogyan fejlődik az olvasó az olvasottak megosztása révén, fel fogod fedezni a könyvek hatalmát.”
 
Teklits Tamás

2017. február 2., csütörtök

Az Ön családjának vannak sebei?



Saját környezetemben úgy veszem észre, a családnak igenis fontos szerep jut ma is: saját, 30-as évei elején járó generációm tagjai közül a többség már családot alapított, a legtöbb helyen pedig már gyerek/gyerekek is vannak. Jó ezt megélni, s épp a napokban akadt a kezembe egy könyv, amely szintén megerősítette a család megtartó erejébe vetett hitemet: „A család egységet alkot. Mindannyian összeköttetésben állunk egymással, és ha az életedre vonatkozó tervet nem töltöd be, az mindenkire hatással lesz... Természetesen a legszorosabb összeköttetésben a családunkkal állunk... A szüleink, rokonaink fontosak” – hangsúlyozza Michael H. Brown Az életmisszió – A család sebeinek gyógyítása című könyvében.

Vannak sebek?
A család sebeit hangsúlyozza a szerző a könyv címében, nem véletlenül: családban élni nem mindig csak öröm és boldogság, nehézségekkel, bajokkal is szembe kell nézni időnkét, s a legjobb, ha közösen, imádsággal, Istenbe vetett bizalommal tesszük. Michael H. Brown úgy véli, léteznek őseinktől kapott fertőzések. Gondol itt a testi örökletes és lelki betegségekre is. „...negatív érzelmek öröklődnek. Vagy egyéb bajok, például válás, alkoholizmus, anyagi problémák, balesetek. Ez nem azt jelenti, hogy minden betegség a gonosz műve. Az Úr titokzatos módon működik. Megenged bizonyos próbatételeket.”

Előfordul azonban, hogy figyelmen kívül hagyjuk a lelki okokat: „A lelki megújulásra való hívás már a legelején elkezdődik, és egészen a Mennyországba való belépésünkig tart.” Minden bűn meghívás arra, hogy démoni erőket engedjünk be, majd átörökítsük őket utódainkba – véli Hampsch atya.

Egy lehetséges út:
Hampsch atya hangsúlyozza, hogy ha az ősök bűnei bocsánatot nyernek, a fizikai következményeik is meggyógyulnak. A családfa gyógyító program dinamikájának ez van a hátterében. A családfa gyógyító szolgálatban minden egyes résztvevőnek egyfajta személyre szabott imát kell mondania akkor is, ha csoportban végzik. Ez lehet egy olyan egyszerű ima is, mint:

„Atyáink bűneit ne rajtunk torold meg.” (Zsolt 79, 8)
„Ne büntess bűneimért, sem tévelygéseimért, sem pedig atyám vétkeiért.” (Tób 3,3)

A szerző úgy fogalmaz: az élet célja, hogy elvégezzük feladatunkat, megtisztítsuk lelkünket és családunkat. „A szeretet áradása átmossa a lelket, és ha beteljesítjük az Istentől kapott küldetésünket, az lesz a legnagyszerűbb hatása, hogy annyira megtisztulunk, hogy közvetlenül bejuthatunk a Mennybe.”

Mit tehetünk?
„Gondolatainkat és imáinkat át kell helyeznünk a fejünkből a szívünkbe, hogy minden gátat eltávolíthassunk. (...) A Szűzanya segíteni fog. Imában kérnünk kell a Mennyország angyalait is Jézus nevében, hogy távolítsák el a sötét foltokat a család mindkét oldalán, és küldjenek minden ott ólálkodó, minket beszennyező tisztátalan lelket a Kereszt lábához.” A szerző mindvégig hangsúlyozza az ima és a szentmise szabadító hatását!

DeGrandis atya imája:
„Jézus Nevében és istengyermeki hatalmamnál fogva megszakítok minden kommunikációt az előző nemzedékektől jövő gyűlölettel, keserűséggel, nehezteléssel, meg nem bocsájtással, bujasággal, irigységgel, falánksággal, lustasággal, büszkeséggel, minden negatív erővel, mindennel, ami nem Isten országából származik.
Jézus drága Szent Vére borítson be engem és a családomat!
Szentlélek, Jézus nevében kérlek, tégy szabaddá, tisztíts meg minden negatív érzelemtől, amit elődeim bármelyik generációja közvetít felém! Ámen.”

Zárásképp pedig egy mindig szem előtt tartandó gondolat a szerzőtől, amit nem szabad elfelejtenünk: „A negatív erők sebeket keresnek, hogy azokon át beléphessenek, különösen az önmagunkkal és a másokkal szembeni meg nem bocsájtás sebeit.”

Csuti-Mátyás Zsófia