2017. március 6., hétfő

Aki nem félt



A közösen végzett imádságnak óriási ereje van. A Szombathelyi Egyházmegye hívei és minden magyar katolikus hívő együtt ünnepelhette Batthyány-Strattmann László boldoggá avatását 2003-ban. 2017-ben pedig az egyházmegyénkben és az országban élő hívők még buzgóbban imádkozhatnak a 60 éve meggyilkolt Brenner János atya boldoggá avatásáért a Brenner János Emlékév keretében, bízva abban, hogy mielőbb a boldogok sorában tisztelhetjük egyházmegyénk vértanú sorsú papját.

„A hívek buzgó és kitartó imájának köszönhetően a római eljárás menete, ha lassan is, de szépen halad előre. Már csak a bíborosok tanácsának kell döntenie és utána a Szentatya elé kerül Isten szolgája Brenner János boldoggá avatási ügye. Sokkal inkább azért volna szükséges Brenner János iránti tiszteletünket megújítanunk, hogy a boldoggá avatásnak legyen igazán oka, legyen igazán értelme. Hiszen csak azt fogjuk szívből tisztelni oltárainkon, csak annak a közbenjárását fogjuk szívből kérni imádságainkban, akit valóban ismerünk, aki valóban közel áll hozzánk– írja körlevelében Császár István egyházmegyei kormányzó úr.

Brenner János atya életútját, személyiségének vonásait segít megismertetni az Olvasóval a Nem félek című füzet. A kiadványt családi fényképek színesítik, valamint János atya lelki naplójának rövid részletei, egykori iskolatársak és hívők néhány soros személyes visszaemlékezései és a boldoggá avatásáért végezhető imádság is olvasható benne.   

Pillantsunk bele a kiadványba!

Egyik iskolatársa így jellemezte János atyát és családját: „Látszott, hogy jó helyről jött ez a három fiú, mert az édesanyjuk rendkívüli ember volt. Csak láttam, és egy-két szót váltottam vele, de mutatta azt, hogy a családi háttér nem közönséges volt Brenneréknél...”

Egy hívő pedig így emlékezik vissza az ifjú káplánra: „Volt egy bizonyos kisugárzása, amit nem is lehet szóban elmondani. Szerették az emberek, és igyekeztek odamenni, ahol ő volt, és hallgatni a szavát. Valami volt benne, ami vonzotta az embereket... Ő nem tudott elmenni ember mellett úgy, hogy meg ne állt volna, és akárcsak két szót ne szólt volna hozzá... tanúságot tett minden pillanatban a hitről.”

„János atya látszólag nem vitt végbe nagy dolgokat, mégis rövid, két és fél éves papi szolgálata során a hívek nagyon megszerették. Megérezték benne az igazi elkötelezett, imádságos lelkületű papot... A kommunista hatalom rossz szemmel nézte, hogyha egy pap a fiatalokkal foglalkozik. János atyának is ez volt az egyik „bűne”, hiszen a plébánia második otthonuk volt a fiataloknak.”

Nem félt, bár tudta, hogy veszélyben van

Prazsák Mihály, az állami egyházügyi megbízott Kovács Sándor megyéspüspökkel el akarta helyeztetni a fiatal káplánt. Kovács Sándor ezt közölte is Brenner Jánossal, ám ő azt felelte: „Nem félek, szívesen maradok.” A püspök úgy döntött, nem helyezi el János atyát, mire az állami egyházügyi megbízott annyit mondott: „Jó, akkor lássák a következményeit!”

János atya tudatában volt annak, hogy figyelik őt. Egy alkalommal említést tett arról egy szerzetes múlttal rendelkező hívőnek, hogy hamarosan jön az ÁVO... Ő nem egy végzetszerű gyilkosság áldozata, hanem önként, tudatosan vállalt áldozat, hiszen a gyilkosság előtt már többször érték atrocitások, halálos fenyegetések... Ő nem félt, nem lett kevésbé buzgó a papi munkában, nem lett kevésbé elkötelezett a fiatalok lelki gondozásában.”

Brenner János atya életét hitéért, Krisztus ügyéért áldozta fel papi szolgálatának végzése közben. Imádkozzunk érte minél többen, minél többször, hogy mihamarabb a boldogok sorában tisztelhessük egyházmegyénk vártanú sorsú papját.

Csuti-Mátyás Zsófia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése