2016. október 8., szombat

Higgyük el végre! Létezik!

Minap, amikor könyvesboltunkba kerestem új kiadványokat, bukkantam rá az IHTYS Kiadó legújabb könyvére, amely a Megszállottság és ördögűzés címet viseli. A mű szerzője Francesco Bamonte atya, aki Róma hivatalos ördögűzője, Don Gabriele Amorth kiváló tanítványa, valamint az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének elnöke. 

Mivel a webáruházunk és könyvesboltunk vásárlói között is szép számmal akad olyan, aki kedveli, olvassa és a családi, baráti körében kölcsön is adja az ilyen jellegű könyveket ezért úgy gondoltam, hogy érdemes lenne néhány mondattal bemutatnom Bamonte atya legújabb, magyar nyelven megjelent művét. 

Lelkesedésem csak az előszóig tartott, mivel Gaetano Bonicelli Siena emeritus érseke, olyan mesterien ajánlja a kiadványt és készít fel a könyv megfelelő lelkülettel történő olvasására, ahogy jómagam soha nem lennék rá képes. 

Álljon itt tehát Érsek atya néhány gondolata a Megszállottság és ördögűzés című könyvről.
 

Alaposabban elolvasva az Evangéliumokat, nem kerülheti el figyelmünket az isteni Mester állandó sürgetése. A démonoktól való szabadulást ugyanis az új evangelizáció egyik jelének tekinti, ahogyan az apostolok is. S Jézus nemcsak beszél a „gonosz lelkekről”, hanem kifejezetten felszólít a kiűzésükre (Mt 10,8). A tanítványok pedig komolyan veszik a megbízást, s útjukról visszatérve így számolnak be: „Uram! Még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedben!” (Lk 10,17). A gonosz elleni harc az első keresztény nemzedékek katekézisének állandó részét alkotta.
 

[…]
 

Paradox módon oda jutottunk, hogy sok ember, miközben saját vallása szerint nem hisz Istenben, a csillagokban keres útmutatást vagy a kártyavetés illúzióiba ringatja magát, így próbálja elhárítani a gonosz befolyást. Az irracionalitás-„függők” aránya egyre nő, sőt, mondhatni félelmetes. Gondviselésre semmi szükség, de a horoszkóp jöhet; az Egyház nem, a varázsló igen.
 

[…]
 

Felvetődik bennem a kérdés, talán kissé megkésve, miért hagyja hidegen a püspököket és a papokat Jézus megbízása: „űzzétek ki a gonosz lelkeket” (a sátán birodalmához tartozó összes hitványsággal együtt). Amikor valaki a véleményemet vagy a közbenjárásomat kéri, mert érzése szerint a gonosz áldozata lett, hajlamos vagyok kitérni a kérés elől és „szakértőhöz”, vagyis ördögűzőhöz küldöm. Hála Istennek, vannak ilyenek, de valóban nyugodt lehet a lelkiismeretem?
 

[…]
 

Szeretném, ha ez a könyv jótékony provokációként hatna püspökök, papok, nevelők szemében egyaránt, hogy ne vegyék félvállról számtalan hívő – vagy akár nemhívő, de gyötrődő – ember talán nem mindig kimondott, ám mégis megszenvedett kérését. A sátán első győzelme köztudottan abban áll, hogy meggyőzi az embert – olyankor kulturális álca ürügyén – nemlétezéséről, illetve arról, hogy a legjobb esetben is csak rosszalkodó gyerekek ijesztgetésére szolgáló bábfigura.
 

[…]
 

Túl kényelmes lenne minden bajunkért az ördögöt okolni, s így minden különösebb erőfeszítés nélkül, mintegy tisztára mosni a lelkiismeretünket. A gonoszság gyökere bennünk van és sohasem harcolhatunk ellene eléggé – csak Krisztus kegyelmével, mely értelmünk és akaratunk segítségére siet. Cselszövések azonban kívülről is jöhetnek és hozzáadódnak a belső kelepcékhez, melyeket mindannyian hordozunk bensőnkben.
 

[…]
 

Francesco Bamonte atya otthonosan mozog ebben a lineárisnak nem mondható világban, ami nem csak akadémiai felkészültségéről, hanem immár többéves tapasztalatáról is árulkodik. Szerénységéről tanúskodik, hogy asztalánál teret enged az ország egész területén tevékenykedő legkiválóbb kollégáinak is. Kétségtelenül változatos és felkavaró kép tárul elénk.
 

[…]
 

A korunkban tapasztalt, mindent átható ördögi tevékenység láttán úgy vélem, a dolgok természetes összefüggéséből adódóan újra fel kell éleszteni a szent angyalok tiszteletét, akiket Isten a védelmünkre rendelt, és nem föltétlenül azért, hogy megóvjanak minket utazásunk során a balesetektől, hanem hogy megóvjanak azoktól az angyaloktól, akik már az embert megelőzően megtagadták Istent.

A Megszállottság és ördögűzés című könyv a következő fejezetekből áll:

  • Néhány elengedhetetlen előfeltétel (Ki a sátán? • Miért engedi meg Isten a démonok tevékenységét? • Mi értendő démoni megszállottságon?)
  • A sátánizmus (A sátánizmus két áramlata • A különböző sátánista szertartások • Egykori sátánisták vallomásai)
  • A gonosz lélek rendkívüli tevékenysége (Mi értendő a gonosz lélek rendkívüli tevékenységén? • Melyek a gonosz lélek rendkívüli tevékenységének kiváltó okai? • Mi a célja a gonosz lélek rendkívüli tevékenységének?)
  • A rendkívüli démoni tevékenység különböző fokainak vizsgálata (Helyi fertőzöttség • A démoni zaklatások megkülönböztetése • Ördögi lidércnyomások • Az ördögi megszállottság)
  • Ördögűzés (Az ördögűzés a Katolikus Egyházban az Evangéliumoktól napjainkig • Az ördögűzés, mint evangelizációs eszköz • Az ördögűző lelkisége)

Francesco Bamonte atya könyve nagyszerű útmutató annak, aki már olvasott hasonló műveket, ám bővítené eddig megszerzett tudását, de annak is jó szívvel ajánlom, aki még csak a kezdő lépéseket teszi meg ebben a témában. Ne feledjük: „A sátán első győzelme köztudottan abban áll, hogy meggyőzi az embert nemlétezéséről.” 


Merüljünk el legalább egy ilyen témájú könyvben, olvassuk el figyelmesen (akár többször is), hogy erős lélekkel és Istenbe vetett, rendíthetetlen bizalommal tudjuk elhárítani a sátán napi fenyegetéseit.
 

Teklits Tamás