2013. szeptember 25., szerda

A Hit világossága

Diós István atya fordításában és a Szent István Társulat kiadásában immár magyarul is olvasható Ferenc pápa júliusban megjelent első enciklikája, amelynek címe: Lumen Fidei, vagyis a Hit világossága. A Lumen Fidein még XVI. Benedek pápa kezdett el dolgozni, teljes egészében azonban a nyáron készült el.

Az egyházi hagyomány a Hit világosságnak nevezi Krisztus ajándékát. Az ókori keresztényektől fogva Krisztust nevezték az igazi Napnak, „akinek sugarai az életet adják” (Alexandriai Kelemen), korunk embere mégis gyakran csalóka fénynek érzi a hitet, „amely megakadályozta az embert a bátor tudás kimunkálásában.” 

„Ha pedig nincs fény, minden összekeveredik, lehetetlenné válik a jó és a rossz szétválasztása, illetve a célba vezető út és az értelmetlen körforgás megkülönböztetése.” Éppen ezért sürgősen vissza kell nyernünk a Hit világosságát, hiszen, ha a láng kialszik, az össze többi fény is elveszti erejét – olvashatjuk az enciklikában. A Hit világossága képes megvilágítani a teljes emberi létet, ehhez azonban nem magunkból, hanem Istentől kell származnia annak. „A hit az élő Istennel való találkozásból fakad, aki hív bennünket és feltárja előttünk szeretetét; a bennünket megelőző szeretetet, amelyre támaszkodhatunk, ha szilárd alapokra akarjuk építeni az életünket. Ha ez a szeretet átformál, új szemeket kapunk; megtapasztaljuk, hogy ebben a szeretetben a teljesség nagy ígérete rejlik és megnyílik előttünk a jövő látása. A hit, amelyet Istentől természetfeletti ajándékként kapunk, megvilágítja az utat, megmutatja az időben zajló vándorlásunk irányát.”

A keresztény hit teljessége kapcsán Ferenc pápa hangsúlyozza, hogy „a keresztény hit tehát hit a teljes Szeretetben, az ő hatékony erejében, amely képes átformálni a világot, és megvilágosítani az időt. A hit Istennek Jézusban megnyilvánult szeretetében kapja meg az alapot, amelyre a valóság és annak végső rendeltetése épül.” Krisztus szeretetének legnagyobb bizonyítéka az értünk vállalt kereszthalála. A szeretet legnagyobb bizonyítéka az élet odaadása a barátokért (vö Jn 15,13), Jézus pedig vállalta ezt mindannyiunkért, ellenségeiért is, hogy „átalakítsa a szívüket.”

„Krisztus halála a feltámadás fényénél tárja fel Isten szeretetének feltétlen megbízhatóságát. A feltámadt Krisztus a hitelre méltó, megbízható tanú, hitünk biztos záloga – írja a Szentatya.

Az igazság és a szeretet kapcsán Ferenc pápa kifejti: a szív az a hely, ahol megnyílunk az igazság és a szeretet felé, és hagyjuk, hogy átalakítsanak bennünket. „A hit az egész személyt átformálja, pontosan azzal, hogy kitárul a szeretetre. A hit e szeretettel való összefonódásában áll a hívő megismerés sajátossága; meggyőző, lépteinket megvilágosító ereje. A hit annyiban ismer meg, amennyiben a szeretethez kötődik, amennyiben a szeretet megvilágosítja. A hívő megismerés akkor jön létre, amikor megkapjuk Isten nagy szeretetét, amely belül átformál, és új szemet ad a valóság látásához.”

A látás és a hallás a hívő megismerés eszközei – olvashatjuk az enciklikában. A hívő hallás személyes hallgatás, amely megkülönbözteti a hangokat és felismeri a Jó Pásztor hangját, „a követést követelő hallgatást, ahogy az első tanítványokkal történt.” A hit a látáshoz is kötődik, a látás van, hogy megelőzi a hitet, ahogy a zsidókkal történt, akik Lázár feltámasztása után hittek. „Végül a hit és a látás egymásba fonódik: »Aki bennem hisz, (...) abban hisz, aki engem küldött; aki engem lát, azt látja, aki engem küldött.« (Jn 12,44-45). A hallással való egységének köszönhetően a látás Krisztus követésévé válik, és a hit úgy jelenik meg, mint a látás útja, amelyen a szem hozzászokik ahhoz, hogy mélyre lásson. Így éli ezt át János húsvét reggelén, aki még a szürkületben az üres sír előtt »látott és hitt.« Az igazság, amelyet a hit tár fel előttünk, a Krisztussal való találkozásra, az ő életének szemlélésére, jelenlétének észrevételére koncentrál – nyomatékosítja a Szentatya.

A szentségek és a hit továbbadása kapcsán Ferenc pápa kiemeli, hogy a hitnek szentségi struktúrája van. A hit ébredése az emberi élet és a keresztény lét új érzékének ébredésével történik, és rávilágít arra, hogy a látható és az anyagi valóság hogyan nyílik meg az örök misztérium előtt. A Szentatya Szent Pál szavait idézve állítja: „a keresztségben eltemetkeztünk Krisztussal együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból, úgy mi is egy új életben járjunk.”

„A hit szentségi természete leginkább az Eucharisztiában mutatkozik meg. Az Eucharisztia a hit drágább tápláléka, valóságos találkozás a jelen lévő Krisztussal a szeretet legnagyobb tettében, az ő életet fakasztó önátadásában. Az Eucharisztiában találjuk meg annak a két tengelynek a találkozási pontját, amelyek mentén a hit a maga útját járja. Egyik a történelem tengelye: az Eucharisztia emlékező cselekedet, a misztérium megjelenítése, amelyben a múlt – mint a halál és a feltámadás eseménye – megmutatja maga képességét arra, hogy kitáruljon a jövő felé és elővételezze a végső teljességet. A másik az a tengely, amely a látható világból a láthatatlanba vezet. Az Eucharisztiában tanuljuk meglátni a valóság mélységét.”

A Szentatya hangsúlyozza: „A hit testvériség, megbocsátás, a másik méltóságának elismerése, a természet tisztelete. A hit egyedüli, de egyedül lehetetlenség hinni. A hit igazság nélkül szép mese marad. A hit nem menedék a bátorság nélküli emberek számára. A hit az egyházon kívül mértékét veszíti.” Ha pedig az emberek hite csökken, az élet alapjai is meggyengülnek. „Ha kivonjuk a hitet városainkból, elvadul az egymás iránti bizalom, csak a félelem fog összetartani és veszélybe kerül a stabilitás” – olvasható az enciklikában.

Az enciklika részletesen foglalkozik a hit, a közjó és a család kapcsolatával, valamint a szenvedéssel is. A szenvedés arra emlékeztet, hogy a hit közjónak tett szolgálata mindig a remény szolgálata, a remény pedig a „biztos jövő felé irányít bennünket, amelynek egészen más távlatai vannak, mint a világ bálványai által felkínált illúzióknak, s új erőt és új lendületet ad a mindennapi életnek.”
 
Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

2013. szeptember 18., szerda

Miért járjunk szentmisére?

Mai szerzőnk, Timothy Radcliffe 1945-ben született, 1965-ben lépett be a domonkos rendbe, és 1971-ben szentelték pappá. Ma az angol egyház egyik legnépszerűbb és legkeresettebb előadója szerte a világon, írásai a jó értelemben vett bestsellerek közé tartoznak. Hívők és nem hívők egyaránt odafigyelnek mélyreható elemzéseire korunk társadalmáról és vallási életéről.

A Miért járjunk misére? című könyvében a szerző a szentmisét egy három felvonásos drámához hasonlítja, melynek egyes felvonásait az isteni erények képezik: a hit, a remény és a szeretet. Ezen erények útján formálja át a kegyelem azt, aki részt vesz a szentmisén, ám ez egy lassú és általában nem intenzív élményekkel járó folyamat.

A domonkos szerzetes szerint azért kell szentmisére járnunk, mert a templom olyan utat mutat ahhoz, hogy emberek lehessünk, amilyet máshol nem találunk. A könyv olvasmányos, gördülékeny, könnyed stílusú, s hogy olvasóit még közelebb hozza a témához, segítségül hívja a művészeteket, a történelmet, különböző társadalmi jelenségeket és tudományos ismereteket is, hogy ezek fényében világítson rá az egyén és a liturgia kapcsolatában rejlő kérdésekre. A könyv a humort sem nélkülözi, ami már a bevezetőben is rögtön kiderül. „Egy vasárnap reggel az édesanya felrázza a fiát, hogy indulni kell a templomba. Semmi eredmény. Tíz perccel később újra próbálkozik: »Azonnal kelj föl, és indulj a templomba!« »De anya, nem akarok. Olyan unalmas! Miért menjek?« »Két okból. Egyrészt tudod, hogy vasárnap templomba kell menni, másrészt mert te vagy az egyházmegye püspöke.«

Otthonunkat a Szentháromságban fogjuk megtalálni, kezdi gondolatait a szerző a könyv bevezetőjében, s rávilágít arra, hogy a Szentháromság minden egyes tagja a másikért és a másik által létezik. „A templomba magunkkal hozzuk törékeny identitásunkat, melyet igen gyakran a többiekkel szemben alakítottunk ki. Önképünk gyakran versengésen alapul, fölénybe akarunk kerülni, vagy az alacsonyabbrendűség érzésével küszködünk. Még szeretetünk is rejthet versengést vagy elzárkózást. A misét azzal kezdjük, hogy a Háromegy Istenhez fordulunk, aki a mi otthonunk, ahol személyiségünk kibontakozhat, ahol boldogságot találunk anélkül, hogy identitásunkért kellene küzdenünk, hogy létünket kellene igazolnunk, ahol megnyugszunk az Atya és a Fiú versengés és megkülönböztetés nélküli szeretetében, a Szentlélekben.”

A szerző vallja: a szentmise titok, nem azért, mert titokzatos, hanem mert Isten titkos céljának jele, annak a célnak, hogy mindent egyesítsen Krisztusban. Az Eucharisztiában azt ünnepeljük, hogy az emberi történelem – minden visszássága ellenére – Isten uralma felé vezet, s az ő akarata, hogy kiengesztelődjünk és egységet alkossunk. „Ezért avval kezdjük a szentmisét, hogy bocsánatot kérünk testvéreinktől, az angyaloktól és a szentektől, az egész hatalmas mennyei közösségtől, annak jeleként, hogy Isten békéjében akarunk összegyűlni az egész teremtéssel együtt.” A bűneink megbánása is a nagyobb egység felé mutat, hiszen ezzel nem az a cél, hogy bűntudatunk legyen, hanem, hogy tudatosítsuk magunkban: „kicsinyes személyes történetünk egy nagyobb elbeszélésbe tartozik, amelyben Istentől jövünk, Istenhez megyünk.”

„Az utolsó vacsorán Jézus együtt ült az asztalnál tanítványaival, valódi, de tökéletes közösségben. Magába fogadta mindazt, amiben a mi kommunikációnk hibás, pusztító vagy hűtlen. Reményt sugározva kezébe vette félelmünket, hűtlenségünket, értetlenségünket, és azt mondta: »Ez az én testem, melyet értetek adok.« A feltámadt Krisztussal való találkozás azt jelenti, hogy jelen vagyunk annak számára, aki legyőzte a hazugságot, gyávaságot, félreértést, sőt még a halált is – véli a szerző, majd nyomatékosítja, hogy Jézus még testi mivoltában is sokkal inkább jelen van, mint mi egymás számára, az Eucharisztia pedig nem más, mint Jézus valódi jelenlétének szentsége.

A keresztény identitást kétféle emlékezés határozza meg – írja Radcliffe. Minden szentmisén elmondjuk, és ezzel emlékezünk arra, amit Jézus az utolsó vacsorán cselekedett. Ez az emlékezés gyűjti össze az embereket közösségbe, s világít rá arra, hogy kik vagyunk. Emlékezünk a szentekre, egyházunk tanítására és egymásra. „De kifelé fordulásra is felszólítanak, hogy megpróbáljuk beleélni magunkat Isten hatalmas emlékezetébe, amely senkiről sem feledkezik meg, mert különben megszűnnénk létezni. Ezt a kétféle emlékezetet szimbolizálják azok az emberek, akiknek nevét nem ismerjük, mint az ismeretlen asszony, aki a leprás Simon házában nárdus olajat öntött Jézus fejére két nappal utolsó húsvétja előtt: Bizony mondom nektek, bárhol a világon hirdetik majd az evangéliumot, az ő tettéről is megemlékeznek (Mk 14,9).”

A könyvet olvasva olyan imaszövegek is megvilágosodnak az olvasó előtt, mint a Hiszekegy, a Miatyánk vagy az eucharisztikus imák. A Miatyánk a szentmise harmadik nagy imádsága – írja a szerző. A Hiszekegy után a hívőkért imádkozunk, s mivel hiszünk, imádkozhatunk azért, amit szeretnénk. A Miatyánkkal kifejezzük, hogy legmélyebb identitásunkat nem a családunk vagy a nemzetiségünk határozza meg, hanem „Krisztusban vagyunk rokonok, az ő testvérei vagyunk, Isten családja.” Barátságos, meleg otthon után vágyunk, ahol elfogadnak bennünket, ahol nem kell amiatt aggódnunk, hogy mit gondolnak rólunk idegenek. „A Miatyánk elmondása azonban arra emlékeztet minket, hogy többre vagyunk hivatottak. Természetünk Istenre van beirányozva.”
Timothy Radcliffe könyve felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy a szentmisének köze van az élethez, és rá is mutat azokra a társadalmi valóságokra, az emberi élet azon mozzanataira, amelyeken keresztül megtapasztalhatjuk ezt a kapcsolatot. Megválaszolja a kérdést, hogy hol van az egyéniség helye a liturgiában, mi az, aminek egyetemesnek kell maradnia, és hol van lehetőség a személyességre, a találkozásra, illetve mi az, ami a türelem és kegyelem gyümölcseként megszülethet a rendszeresen szentmisére járó hívő életében.
 
Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

2013. szeptember 10., kedd

Miért imádkozunk étkezés előtt?

Mert az asztali imádságnak bibliai alapja van.  Máté evangélista például így ír: „s meghagyta, hogy a nép telepedjék le a fűre, majd fogta az öt kenyeret meg a két halat, föltekintett az égre, és megáldotta őket. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta tanítványainak, a tanítványai pedig a népnek” (Mt 14,19). Az Apostolok Cselekedetei 27,35 versében pedig a következőt olvashatjuk: „aztán kezébe vette a kenyeret, hálát adott az Istennek mindannyiuk szeme láttára, megtörte és hozzáfogott enni.”  

Együtt étkezni a családdal, a barátokkal vagy a munkatársakkal kellemes, hiszen miközben testünket tápláljuk, lelkünket is kényeztethetjük az asztaltársaság között kialakuló hangulatos beszélgetés közben. Rohanó világunkban sokszor nehéz időt szakítani egymásra olykor még családon belül is. Kiváló alkalom az együttlétre, a napi események megbeszélésére például a vacsora ideje. Ekkor mindenkinek lehetősége van leengedni, megnyugodni, s az asztalnál ülve, egymás közvetlen közelében talán még könnyebb figyelni a másikra.

A hívő ember imádkozik étkezés előtt és után, vagyis megköszöni Istennek az ételt, hálát ad érte. Az asztali imádságnak ételszentelő hatása is van – kérjük Istent, és ő megszenteli a táplálékot. Dietetikusoktól gyakran hallani, hogy a lassú evés egészséges igazán, nem szabad falni. Az imádság teret biztosít annak is, hogy ráhangolódjunk az étkezésre. De mit foglaljon magába az asztali imádság, és ki mondja el? 

Családon belül mondhatja például az édesapa, de az édesanya vagy a gyerekek is vezethetik az imádságot. Ha pedig több gyermek van, köszönetet mondhatnak az ételért egyénileg, a saját szavaikkal is. Az alábbi rövid asztali áldás bizonyára mindenki számára ismert, a gyerekek is hamar megtanulják:

Édes Jézus, légy vendégünk,
Áldd meg, amit adtál nékünk,
Adjad Uram, hogy jólessék,
Jézus neve dicsértessék.
Ámen.

Aki ételt, italt adott,
Annak neve legyen áldott,
Nekünk adtál, hála Isten,
Annak is adj, kinek nincsen.
Ámen.

Egy másik szintén kicsik által kedvelt hálaadás a következő is: 

Te hívsz meg minket a lakomára, 
az együttlétért tied a hála. 
Mert úgy szerettél, emberré lettél, 
kenyeret adtál, velünk is ettél. 
Ámen.

A gyerekek kedvére akár énekelni is lehet ezeket az imádságokat, úgy talán még könnyebben rögzülnek. A felnőttek természetesen e téren is frissíthetik ismereteiket, s megismerkedhetnek egy-egy újabb hálaadó formulával, hogy például az ünnepi asztalnál ne csak a menü, hanem az imádság is különleges legyen.

Kérünk, Urunk, jöjj és áldd meg ezt az ételt, hogy erőt merítsünk szolgálatodra. Adj kenyeret az éhezőknek, nekünk pedig éhséget és szomjúságot az Igazságra. Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Mindenható Istenünk, hálát adunk neked az égi és földi kenyérért, amellyel táplálsz minket, hogy el ne fáradjunk gyöngeségünkben, míg mennyei orvosunk érkezését várjuk, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

Áldott legyen az irgalmas Úr, kezdettől fogva ő táplál minket, ő ad eledelt minden élőnek. Töltse el szívünket örömmel és derűvel, juttasson mindabból, amire szükségünk van, és segítsen, hogy bővelkedjünk jócselekedetekben, a mi Urunk, Jézus Krisztus által, akié a dicsőség, a hatalom, a tisztelet és az imádás a Szentlélekkel együtt, mindörökkön-örökké. Ámen.

•     •     •

Légy áldott, Urunk, aki gyermekkorunktól fogva táplálsz minket! Te adsz eledelt minden élőlénynek, szívünket megtöltöd örömmel és vidámsággal, noha mindennap átéljük nyomorúságunkat. Mégis elárasztasz jótéteményeiddel a mi Urunkban, Jézus Krisztusban. Övé a tisztelet a dicsőség és a hatalom mindörökkön-örökké! Ámen.

Hálát adunk neked, Atyánk, a te Fiadban, Jézus Krisztusban kinyilvánított feltámadásunkért. Ahogy ez a kenyér is, mely asztalunkra került, egykor a gabonaszemekben szerteszét volt, de most eggyé lett, úgy tedd eggyé Egyházadat is, a föld végső határairól egybegyűjtve országodban! Tiéd a dicsőség és a hatalom mindörökkön-örökké! Ámen.

•     •     •

Urunk, Jézus Krisztus, aki feltámadtál a halálból, életet ajándékoztál az embereknek, és irgalmas voltál a világmindenséghez, áldd meg ezt az ételt, mely itt van előttünk az asztalon. Áldd meg azokat is, akik belőle táplálkoznak, s ajándékozd meg őket mennyei élettel! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen.

Urunk, őrizd meg ezt a házat minden lakójával együtt, akik a hitből élnek és betelnek szereteteddel. Tarts távol tőlünk minden rosszat és gonoszságot, és add nekünk kegyelmedet és irgalmasságodat! Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

A Martinus Kiadó gondozásában a napokban jelenik meg az Asztali áldások című imafüzet, amely a fent közölt imádságok mellett az Áldások könyvének imádságait is tartalmazza. E kis imafüzet célja, hogy olvasójának segítsen minél változatosabbá tenni az imaalkalmakat, és újabbakkal bővítse a már ismert imádságok körét. Lelkipásztorok és hívek egyaránt megtalálják benne az egyházi év különböző szakaszaiban használatos formulákat.

Az imafüzetben négy minta található az Áldások könyvéből, ezek közül olvashatják az egyiket:

Ebéd előtt
E. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
V. Ámen.
E. Mindenek tőled várják, hogy eledelt adj nekik alkalmas időben.
V. Amit adsz nekik, összegyűjtik, kitárod szent kezeidet, és betöltesz minden élőt áldásoddal.
E. Kérjük az Atyát, aki mindenkor gondot visel fiaira:
V. Mi Atyánk...
Végezetül a vezető megjelöli magát és az adományokat a kereszt jelével, ha pedig pap vagy diakónus, ezt mondja:
E. Áldj meg † minket, Urunk, és ezeket az adományokat, melyeket a te jóvoltodból magunkhoz veszünk. Krisztus, a mi Urunk által.
V. Ámen.

Ebéd után
E. Magasztaljon, Urunk, téged minden műved.
V. És szentjeid áldjanak téged.
E. Hálát adunk neked, mindenható Isten, minden jótéteményedért. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
V. Ámen.
E. Jutalmazd meg, Urunk, az örök élettel mindazokat, akik a te nevedért velünk jót tettek.
V. Ámen.
vagy:
E. Erősíts meg, Urunk, minden embert a szükséges táplálékkal, hogy velünk együtt adjanak hálát neked.
V. Ámen.

Vacsora előtt
E. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
V. Ámen.
E. Egyenek és lakjanak jól a szegények is, és dicsőítsék az Urat mindazok, akik őt keresik.
V. Szívből élvezzék az élet ajándékait mindörökké.
E. Kérjük az Urat, aki a mindennapi kenyerünket megadja nekünk:
V. Mi Atyánk...
E. Védj meg minket, Urunk, Istenünk, és add meg törékenységünknek a szükséges támaszt. Krisztus, a mi Urunk által.
V. Ámen.

Vacsora után
E. Emlékeztetett csodatetteiről az irgalmas és könyörülő Isten.
V. Eledelt adott az őt félőknek.
E. Kielégítettél minket, Uram, ajándékaiddal és adományaiddal. Tölts el minket irgalmasságoddal is. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
V. Ámen.
vagy:
E. Áldott az Isten minden adományában és szent minden művében. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.
V. Ámen.

A negyven oldalas imafüzet az Áldások könyvének négy mintáján kívül rövid asztali áldásokat és szentírási szakaszokat is tartalmaz.

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

2013. szeptember 4., szerda

A lehetetlenségek szentje

Joseph Sicardo ágoston rendi atya különleges lírai-költői nyelvezettel megírt, Szent Ritáról szóló könyvét ajánljuk figyelmébe. A könyv alapos kutatómunka után készült el, nyelvezete a szerző mély tiszteletéről tesz tanúbizonyságot, ezért is választotta az Etalon kiadó az ő művét a Sugárzó Életek könyvsorozat Szent Ritát bemutató kötetéhez.

Szent Rita idős szülők gyermekeként született hosszú várakozás, reménykedés és sok imádság után 1381 körül Olaszországban, az umbriai Roccaporenában. Szüleiről a következőket olvashatjuk a könyvben: „a szerény otthonukban uralkodó béke és boldogság, az arcukon mindig ragyogó öröm és jókedv sokakat megfogott. Mindez először csodálatot és tiszteletet keltett az emberekben, majd arra késztette őket, hogy kövessék Antonio és Amata példáját.” Egyes feljegyzések szerint „Rita szüleinek otthona az imádság háza és a szentség menedéke volt. Antoniót és Amatát Roccaporena többmérföldes körzetében kedvességükről és jókedvükről ismerték. Mivel az igaz keresztény élet gyümölcseként szent békében és boldogságban éltek, egyetlen öröm hiányzott Antonio és hitvese otthonából. Isten nem áldotta meg a házasságukat gyermekkel.” Egyik éjszaka azonban látomása támadt a feleségnek, amelyben egy angyal jelent meg előtte, s tudatta vele, hogy Isten akarata szerint lánya fog születni, „aki születésétől fogva a szentség pecsétjét fogja magán viselni, minden erény birtokosa, idővel az elesettek segítője, a bajba jutottak szószólója és az Egyház égboltjának egyik vezércsillaga lesz.”

A szülők a casciai hegyek között elterülő kis birtokukon egyszerűségben és istenfélelemben nevelték gyermeküket, aki körül a hagyomány szerint már egészen csecsemő korában csodás események történtek, az egyik ilyen történet tanúsága szerint például méhek jelentek meg az alvó csecsemő arca és nyitott szája körül, de egy csípés sem érte. A gyermek névadásához is kapcsolódik egy legenda, amely szerint „amíg a névválasztáson tűnődtek, Isten a jámbor szülők tudomására hozta, hogy kívánsága szerint a gyermekük neve Rita legyen. A születése utáni negyedik napon Antonio Mancini és Amata Ferri gyermekét Cascia hitközségének Szent Mária Magdaléna-templomában keresztelték meg, mivel abban az időben Roccaporena templomában nem volt keresztelőmedence.”

Rita gyermek- és ifjúkorát a szülei iránti teljes engedelmesség, akaratának állandó föláldozása és a fáradságos napi munka jellemezte. Az evangélium szerinti szegény életet élt, fontos volt számára az imádság és a szeretet különböző gyakorlatai. „Isten, aki bizonyára elragadtatva szemlélte ártatlan szívű, fiatal szolgálóját, arra sarkallta, hogy otthonának egyik eldugott részén egy apró, de tetszetős házi kápolnát építsen, ahol egy egész évig tartózkodott a világ forgatagától teljesen elzárkózva.”

Apáca akart lenni, szülei ennek ellenére odaígérték a kezét egy helybeli ifjúnak, aki a kortársak szerint vad és erőszakos ember volt. Rita sok imával készült a házasságára, elhatározta, hogy férjét megváltoztatja. Hősies türelemmel, panasz nélkül viselte férje rossz természetét. Szelídségével és jóságával, következetes szeretetével végül valóban sikerült őt Istenhez vezetnie. Tizennyolc évig éltek békében, két fiuk született. „Tudjuk, hogy Ferdinando házasságuk kezdetétől fogva megnehezítette a családi béke kialakulását. Rita azonban az alázatosság és a türelem fegyverével szállt szembe férjével. Ezt a fegyvert idővel megtanulta ügyesen és pontosan forgatni. Alázatossága és türelme, imádsággal és könnyekkel kiegészülve meglágyított férje vad és szinte irányíthatatlan temperamentumát.”

Férje és fiai halála után Rita régi vágya szerint jelentkezett a casciai Mária Magdolna ágostonos kolostorba.

Jóságáról, szeretetéről és csodatetteiről sok legenda született. „Egy nap Constanza nővér, a zárda főnöknője nyugtalan és gondterhelt lett, mert egyetlen csepp bor sem maradt a zárdában, és pénze sem volt, hogy vásároljon valamennyit. Rita sírjához ment, és teljes bizalommal ismertette nehéz helyzetét a Szenttel. Röviddel később hangos kopogtatást hallott. Amikor kinyitották a zárda ajtaját, egy ember állt odakint, és azt mondta, hogy egy hordó bort hozott a zárdának. Amikor a hordót a pincébe vitték, a férfi hirtelen eltűnt, csakúgy, mint a szamár és a szekér, amellyel a bort hozták.” Egy másik szerint „1658-ban, néhány nappal Rita ünnepe előtt egy asszony, aki épp a templomban volt, észrevette, hogy a szent sírja előtt álló lámpás nem ég. Azonnal elsietett, hogy figyelmeztesse a sekrestyés nővért, aki alig hitte el, amit az asszony mondott, mivel kora reggel ő maga gyújtotta meg a lámpát. Amikor a sírhoz ment, nagy meglepetésére azt látta, hogy a lámpa kanóca kialudt. A sekrestyébe ment gyújtót hozni. Amikor visszatért a lámpához, megdöbbenve tapasztalta, hogy a lámpa emberi kéz segítsége nélkül ismét meggyulladt. Ezt a tényt Giuseppe Benatti, nyilvános közjegyző igazolta 1660. július 16-án.”

A hagyomány úgy tartja, hogy Rita az egészen kilátástalannak tűnő esetekben is segít, ezért a lehetetlen ügyek pártfogójának, a lehetetlenségek szentjének tartják. Mivel élete viszontagságos és sok megpróbáltatással teli volt, különösen a nehézsorsú lányok, édesanyák és asszonyok fordulnak hozzá közbenjárásért. Szent Rita története példaértékű napjainkban is. Manapság sok házaspár a könnyebb utat választja, és kilép a kapcsolatból, amint komoly probléma elé kerülnek a párjával. Rita életútja szép példája annak, hogy nem a megfutamodás, hanem a küzdelem, az odaadás és párunk feltétel nélküli szeretete az, ami éltet egy kapcsolatot.

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat: