2017. március 22., szerda

Születésnapjaink életünk során

A hívő embereknek nemcsak egy születésnapja van, gondoljunk csak a megkeresztelésünkre. Anselm Grün Gondolatok születésnapra című könyvében a következő témákról elmélkedik: megszületés, élettörténet, születésnapi jókívánságok, mit kívánok magamnak?, az életem születésnapjai számokban, a keresztség–megszületünk Istenből, az életem nyoma, fogadalmak, hála és születésnapi áldások.

A születés és az istengyermekség kapcsán mindig Jeremiás próféta gyönyörű gondolatai jutnak eszembe: „Mielőtt az anyaméhben megformáltalak, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, magamnak választottalak.” (Jer 1,5)

„Nem csupán megszülettél. Meg is kereszteltek.” A szerző arra figyelmeztet, hogy „nem gondolhatsz úgy a születésedre, hogy ne gondolnál egyben a második születésedre is, arra, hogy megkereszteltek, amikor megszülettél Istenből. A keresztség szimbólumok segítségével mutatja meg, hogy mi a születésed titka. Nem csupán a szüleid gyermeke vagy, de Istené is. (…) Vízzel öntöttek le. Ez azt jelenti: soha nem fogsz kiszáradni, megkövülni. Olyan forrás van benned, amely sohasem apad el: a Szentlélek forrása.”

Anselm Grün könyvének segítségével az olvasó áttekintheti eddigi életútját, elmélkedhet élete fontos és kevésbé lényeges, pozitív és negatív eseményeiről, a Jóistennel való kapcsolatáról. „Az élettörténeted elválaszthatatlan attól a személytől, aki vagy, hozzátartozik páratlan lényedhez. Ezért a születésnapodon mindenképp szánj időt arra, hogy átelmélkedd az élettörténetedet.”

  • Hogyan végezted a munkádat? Voltak különleges feladataid, értek különleges sikerek, szenvedtél kudarcoktól, nehézségektől?
  • Mi történt a családodban? Hogyan fejlődtek a gyerekeid, hogyan alakult a házastársadhoz vagy a barátaidhoz fűződő viszonyod?
  • Adódtak-e rendkívüli pillanatok az elmúlt esztendőben: kerek születésnapok a rokonaid körében, évfordulók, különleges ünnepek? Mi okozott számodra különleges boldogságot az elmúlt év folyamán?

A szerző mindezek átgondolása után arra biztatja olvasóját, hogy elmélkedje át az elmúlt évet Isten színe előtt, és tegye fel a kérdést: „Mit akartál közölni velem az elmúlt esztendőben? Mikor találkoztál velem, és mikor ráztál fel, hogy nyissam ki végre a szemem? (…) A születésnapodon igyekezz az egész életedet hálásan áttekinteni Isten színe előtt, s próbálj meg beszélni Istennel arról, hogy mit akar mondani neked mindazzal, amit átéltél, s miként válaszolhatnál neki ma, a születésnapodon.”

Anselm Grün hangsúlyozza, hogy egy-egy születésnap megünneplésével kifejezzük azt, hogy van értelme az életünknek, s örülünk létezésünknek. „Igent mondunk az életünkre. A születésnapját csak az az ember tudja megünnepelni, aki elfogadja önmagát és az életét.”

Hiszen te formáltad bensőm,
s anyám méhében te szőtted a testem.
Dicsőítelek téged, mert olyan csodálatosan alkottál,
és tudom jól, milyen csodálatos minden műved.” (Zsolt 139,13)

Csuti-Mátyás Zsófia

2017. március 13., hétfő

Kezdő szülők dilemmái



A minap olyan könyv akadt a kezembe, amely pontosan azokat a kérdéseket boncolgatja, amelyek az utóbbi két évben leginkább foglalkoztattak. A 12 dolog, amit jó lett volna tudni,mielőtt szülők lettünk című könyvében a neves párkapcsolati tanácsadó, Gary Chapman a tőle megszokott élvezetes, olvasmányos stílusban boncolgatja a kezdő szülők legnagyobb dilemmáit.

Lássuk, melyek azok a nevezetes kérdések/élethelyzetek, amelyek Chapman tapasztalatai szerint a kisgyermekes szülőket foglalkoztatják, s amelyeket a szerző könyvében részletesen kifejt, gyakorlati feladatok és megválaszolandó kérdések segítségével boncolgat és persze saját tapasztalatait is megosztja az olvasóval.


  • az időbeosztás megváltozása
  • szobatisztaságra szoktatás
  • gyereknevelés és korlátok
  • gyerekek érzelmi és testi egészsége
  • szülői minta adása
  • társas készségek és tanulási képességek
  • a gyerek tanítása
  • robotpilóta-üzemmód
  • a gyermek: örömforrás


A robotpilóta-üzemmódról

Sajnos saját tapasztalatból tudom, hogy az ún. robotpilóta-üzemmód bekapcsolása nem vezet semmi jóra a házasságban. Egy-egy nehéz élethelyzetben, fokozottabb terhelés alatt vannak, akik robotpilóta-üzemmódba kapcsolnak, vagyis gondolkodás és érzelmek nélkül, egymás mellett, de nem egymással karöltve élik a mindennapokat, végzik a dolgukat. Vajon ez elegendő ahhoz, hogy a családi gépezet jól működjön? Én úgy tapasztaltam, hogy a működéshez egy darabig elegendő, de nem hoz magával boldogságot.

A párkapcsolati szakértő gyakorlati tanácsai: „Mindenek előtt határozzuk el, hogy gyermekünk mellett a házasságunkra is gondot fordítunk. Legyen ez a férj és a feleség közös döntése... Határozzák el, hogy változtatnak a hozzáállásukon és a viselkedésükön, és hajlandók új dolgokat tanulni...” A kommunikáció a házasság oxigénje – véli a szerző. „Javaslom, hogy mindennap szánjunk időt a beszélgetésre. Ha csak tizenöt percre is, de fontos, hogy naponta leüljünk, és meghallgassuk egymást.” Gary Chapman a szeretetnyelvek pozitívumait is megemlíti – erről részletesebben Az 5szeretetnyelv – Egymásra hangolva című könyvében olvashatnak.

Gary Chapman könyvét elolvasva úgy látom, amennyiben sikerül a „robotpilóta-üzemmódból” átkapcsolni az „egymás társai, támaszai vagyunk üzemmódba”, akkor könnyebben megoldhatók a szerző által felsorolt problémák/élethelyzetek, s az is világosság válik, hogy gyermekünk bearanyozza életünket, létezése, fejlődése olyan örömmel tölt el, amely egész életen át kitart.

A gyermek örömforrás

A szerző hangsúlyozza, hogy minden szülőnek észre kellene vennie, hogy gyermeke valódi örömöt, boldogságot hoz az életébe. Ez azonban akkor sikerül, ha jóban vagyunk saját magunkkal.

„Ha nem vagyunk békében önmagunkkal, a társunkkal és Istennel, akkor valószínű, hogy a szülői feladatok is inkább terhet jelentenek a számunkra, mint örömet.”

„Kérdezzük meg magunktól: mit tettek a szüleim, vagy mit mulasztottak el, amit én másképp szeretnék csinálni?”

Végül egy kis önismereti játék! 1-től 10-ig jelölhetjük, ránk mennyire jellemzőek az alábbi fogalmak:

  • szeretet (   )
  • öröm (   )
  • békesség (   )
  • türelem (   )
  • szívesség (   )
  • jóság (   )
  • hűség (   )
  • szelídség (   )
  • önuralom (   )

Csuti-Mátyás Zsófia

2017. március 6., hétfő

Aki nem félt



A közösen végzett imádságnak óriási ereje van. A Szombathelyi Egyházmegye hívei és minden magyar katolikus hívő együtt ünnepelhette Batthyány-Strattmann László boldoggá avatását 2003-ban. 2017-ben pedig az egyházmegyénkben és az országban élő hívők még buzgóbban imádkozhatnak a 60 éve meggyilkolt Brenner János atya boldoggá avatásáért a Brenner János Emlékév keretében, bízva abban, hogy mielőbb a boldogok sorában tisztelhetjük egyházmegyénk vértanú sorsú papját.

„A hívek buzgó és kitartó imájának köszönhetően a római eljárás menete, ha lassan is, de szépen halad előre. Már csak a bíborosok tanácsának kell döntenie és utána a Szentatya elé kerül Isten szolgája Brenner János boldoggá avatási ügye. Sokkal inkább azért volna szükséges Brenner János iránti tiszteletünket megújítanunk, hogy a boldoggá avatásnak legyen igazán oka, legyen igazán értelme. Hiszen csak azt fogjuk szívből tisztelni oltárainkon, csak annak a közbenjárását fogjuk szívből kérni imádságainkban, akit valóban ismerünk, aki valóban közel áll hozzánk– írja körlevelében Császár István egyházmegyei kormányzó úr.

Brenner János atya életútját, személyiségének vonásait segít megismertetni az Olvasóval a Nem félek című füzet. A kiadványt családi fényképek színesítik, valamint János atya lelki naplójának rövid részletei, egykori iskolatársak és hívők néhány soros személyes visszaemlékezései és a boldoggá avatásáért végezhető imádság is olvasható benne.   

Pillantsunk bele a kiadványba!

Egyik iskolatársa így jellemezte János atyát és családját: „Látszott, hogy jó helyről jött ez a három fiú, mert az édesanyjuk rendkívüli ember volt. Csak láttam, és egy-két szót váltottam vele, de mutatta azt, hogy a családi háttér nem közönséges volt Brenneréknél...”

Egy hívő pedig így emlékezik vissza az ifjú káplánra: „Volt egy bizonyos kisugárzása, amit nem is lehet szóban elmondani. Szerették az emberek, és igyekeztek odamenni, ahol ő volt, és hallgatni a szavát. Valami volt benne, ami vonzotta az embereket... Ő nem tudott elmenni ember mellett úgy, hogy meg ne állt volna, és akárcsak két szót ne szólt volna hozzá... tanúságot tett minden pillanatban a hitről.”

„János atya látszólag nem vitt végbe nagy dolgokat, mégis rövid, két és fél éves papi szolgálata során a hívek nagyon megszerették. Megérezték benne az igazi elkötelezett, imádságos lelkületű papot... A kommunista hatalom rossz szemmel nézte, hogyha egy pap a fiatalokkal foglalkozik. János atyának is ez volt az egyik „bűne”, hiszen a plébánia második otthonuk volt a fiataloknak.”

Nem félt, bár tudta, hogy veszélyben van

Prazsák Mihály, az állami egyházügyi megbízott Kovács Sándor megyéspüspökkel el akarta helyeztetni a fiatal káplánt. Kovács Sándor ezt közölte is Brenner Jánossal, ám ő azt felelte: „Nem félek, szívesen maradok.” A püspök úgy döntött, nem helyezi el János atyát, mire az állami egyházügyi megbízott annyit mondott: „Jó, akkor lássák a következményeit!”

János atya tudatában volt annak, hogy figyelik őt. Egy alkalommal említést tett arról egy szerzetes múlttal rendelkező hívőnek, hogy hamarosan jön az ÁVO... Ő nem egy végzetszerű gyilkosság áldozata, hanem önként, tudatosan vállalt áldozat, hiszen a gyilkosság előtt már többször érték atrocitások, halálos fenyegetések... Ő nem félt, nem lett kevésbé buzgó a papi munkában, nem lett kevésbé elkötelezett a fiatalok lelki gondozásában.”

Brenner János atya életét hitéért, Krisztus ügyéért áldozta fel papi szolgálatának végzése közben. Imádkozzunk érte minél többen, minél többször, hogy mihamarabb a boldogok sorában tisztelhessük egyházmegyénk vártanú sorsú papját.

Csuti-Mátyás Zsófia

2017. február 26., vasárnap

Mindent Simon Andrásról és művészetéről



Üzenetet tesznek a falra azok, akik Simon András grafikáival szépítik otthonukat – írja Fekete Zsuzsa újságíró az Egyvonalban Istennel című Simon Andrással készített önéletrajzi riportkönyv ajánlásában. „Életrajzi könyve is üzenet, mert szeretetből, vágyakozásból és örömből született, mint ahogyan  a művészete is. Isten vezeti a ceruzáját, hiszen Tőle kérte tehetségét.”

Rendhagyó könyvet ajánlunk figyelmébe, hiszen az Egyvonalban Istennel című riportkönyv alanya és kérdezője egy és ugyanazon személy: Simon András. A művész így magyarázza ezt: „Az írás kezdetén felmerült bennem a kérdés: kit válasszak beszélgetőtársnak? Aztán rájöttem, talán mégiscsak magammal tudnék a legjobban elbeszélgetni... Így jött az ötlet, hogy a létem hivatalos oldalát jelképező, bal agyféltekés, racionális Simon kérdezze az életszeretettől lüktető, jobb agyféltekés szabad művészt: Andrást.”

Te miért nem a műveid alapján, hanem Isten kegyelmi ajándékaként tartod magad művésznek?
– Ennek két oka is van: egyrészt nem tanultam egyetlen művészeti akadémián sem. Kétszer próbálkoztam, de nem vettek fel. Ezért nincs művész diplomám – nem rendelkezem olyan hivatalos dokumentummal, amely akár csak fél szóval is utalna arra, hogy méltó lennék a művész cím viselésére...
Azt mondtad, két oka is van annak, hogy miért nem a teljesítményed, hanem Isten kegyelme alapján tartod magad művésznek. Az egyik okát már kifejtetted... A másik okot még nem tisztáztuk teljesen.
– A második indok röviden az, hogy a tehetség, amellyel létrehoztam az életművet, nem az enyém.
Hát akkor kié?
– Istené.
Hogy értsem ezt?
– Úgy, hogy ez a tehetség nem sok ezer órával eltöltött gyakorlás eredményeképp alakult ki bennem, hanem ajándékként kaptam.

A riportkönyvben részletesen olvashatunk Simon András pályájának első éveiről is, ami egészen 1982-ig nyúlik vissza. A fiatal művész számára ez egy válságos időszak volt, amikor Istenhez fordult segítségért, tehetségért.

– Izgalmas történetnek ígérkezik, mesélj róla!
– Abban az időben „külső megbízott munkatársként” nyelvkönyveket illusztráltam a Nemzeti Tankönyvkiadó számára... Az volt a feladatom, hogy a különböző szerkesztőségek felkéréseit teljesítve megbízást adjak a nekünk dolgozó grafikusok egyikének egy bizonyos kézirat illusztrálására. Néha olyan gyenge rajzokat kaptam tőlük, hogy úgy éreztem, ezeknél még én is sokkal jobbakat tudnék készíteni. Így érlelődött meg bennem lassan az elhatározás, hogy megpróbálkozzam az illusztrálással...

*     *     *

A könyvet olvasva folyamatosan haladunk előre Simon András eddigi életének, pályájának útján: indulás, az első kiállítás, saját arculat kialakítása, küldetéstudat.

„Ahogy telt az idő, egyre inkább érlelődött bennem az érzés, hogy a tehetségemnek üzenete van. Nemcsak a munkáim művészi színvonalát illetően, de a tartalmukat illetően is. És ez az erős belső érzés kialakította bennem a küldetéstudatot. Tehát az a törekvésem, hogy minél több fórumon megjelenhessek, nem egyszerűen a művészi egóm harca volt a népszerűségért, hanem annak a felismerése is, hogy széles körben való ismertség nélkül nem tudom eljuttatni az emberekhez azt az üzenetet, amit kaptam. Ezért ragadtam meg minden alkalmat, hogy megjelenhessek a keresztény médiában, könyvesboltokban és egyáltalán a köztudatban. Ugyanakkor azt is érzem, hogy ez a fajta magabiztosság sokak számára beképzeltségnek tűnhet.”

*     *     *

A munka mellett persze a magánéletéről – nehézségekről és örömökről – is őszintén vall a művész.

Mennyit dolgozol egy nap? Mennyi időt töltesz a galériában?
– Nagyon sokat. Általában 7 órakor jövök el otthonról, és gyakran van úgy, hogy este 8 előtt nem érek haza. Amikor a gyermekeink még otthon laktak, akkor azért sokkal korábban befejeztem a munkát.
– És most, hogy már csak a feleséged vár otthon, nem sietsz haza?
– Érzem a kérdésben megbúvó szelíd provokációt, de a dolog nem ennyire egyszerű. Egy művész az alkotás kényszerével egyszerre megáldott és sújtott lény.
– Úgy érzed, hogy elhanyagoltad, esetleg most is elhanyagolod a családodat?
– Nem. Úgy érzem, hogy sem a családommal, sem az alkotással nem tudok eleget foglalkozni... Mivel nagyon szeretem őket, igyekeztem odafigyelni rájuk. Törekedtem rá, hogy az együtt töltött idő minőségi idő legyen... Csodálatos gyermekeim vannak – saját lelki feltöltöttségemhez nekem is szükségem volt a velük töltött időre.  


Természetesen a teljesség igénye nélkül ragadtunk ki néhány rövid beszélgetésfoszlányt a riportkönyvből. Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk Simon Andrásról és művészetéről, érdemes elolvasni a teljes könyvet.

A művész könyvét többen is jó szívvel ajánlják, többek között egy lelkipásztor: „Simon András életének üzenete – ahogyan rajzai és írásai is – útjelzés, Isten szeretetére ébresztés, Őrá mutatás... Ez a könyv élni is tanít. Egy őszinte ember vallomása, aki nehézségei között is örömre talált, Isten kezébe rejtve szárnyal.”

Csuti-Mátyás Zsófia

2017. február 21., kedd

Az Egyház harci imája



Hozd ide fiam az olvasómat! – szokta kérni tőlem közel százéves dédmamám évekkel ezelőtt. Gyerekként sokat gondolkodtam azon, hogy  hogyan múlnak el számára a mindig ugyanolyannak tűnő hosszú órák és napok. Nehezen hallott és járt, csak az udvarra mozdult ki levegőzni, mégis mindig derűsnek és boldognak láttam. Szinte mindig rózsafüzért imádkozott: éjjel, amikor az ágy szélén ülve nem tudott aludni, és nappal is, bárhol, bármikor. Valószínűleg életének utolsó perceiben is megtöltötte szívét az Úr iránti szeretet és hála.

Az Irgalmasság anyja című könyv szerzője, Madinger atya is a Szűzanyára irányítja az olvasó figyelmét, s arra inti őt, hogy bizalommal forduljon Jézus édesanyjához és kérje segítségét, közbenjárását. A szerző megismertet bennünket az általa létrehozott Vándor Szűzanya mozgalommal is, továbbá személyes tanúságtételek keretében tudhatjuk meg, miként változott meg a rózsafüzért kitartóan imádkozók élete.

A rózsafüzér az Egyház harci imája, a Szentlélek imája. Isten lelke által alakult ki az Egyházban, s a Szentlélek erejét ajándékozza nekünk – véli a szerző. S mit ad még a rózsafüzér imádkozása? Gyógyulást, Jézus életének titkai által.

„»Orvosold a sebhelyet.« Ahányszor csak a rózsafüzérben Jézus életének titkait szemléljük, ezek a szavak, »lélek és élet« lesznek. Csak ekkor válik Jézus olyan élő valósággá, ami átalakítja életünket és megújulást hoz. Ez Máriával, az Úr Anyjával együtt történik... Minden Üdvözlégy alkalmával kérjük: Istennek Szent Anyja, imádkozz érettünk!”

Ki a Vándor Szűzanya?
Herbert Madinger atya 1983-ban különleges kezdeményezést indított el Ausztriában: 70 darab 50 centiméteres, fa Mária-szobrot készíttetett, majd ún. „támaszpontokat” – vagyis befogadó családokat – keresett nekik. Olyan embereket, akik 2-4 hetente egy másik családhoz vagy személyhez vitték el a Szűzanya szobrát, s vele együtt talán a hitet is.  

Íme két tanúságtétel a sok közül, amelyekkel a könyvben találkozhat az olvasó:

„Mindezt a Vándor Szűzanyának köszönhetjük”
Két szomszédos család évtizedek óta viszályban állt egymással, s már a harag okát sem igazán ismerték, mígnem egyikük úgy döntött, változtat ezen: „Nos, Isten bátorságot adott, hogy a Vándor Szűzanyával mindennek véget vessek. Kezembe vettem a rózsafüzért és karomba kaptam a Vándor Szűzanyát. Így kopogtattam a szomszéd ajtaján, s kértem, fogadják be. 'Gyere be, Hanni!' – mondták. 'Ülj csak le, és tölts egy kis időt nálunk.' A szomszédok rendkívül örültek a Vándor Szűzanyának és nekem, mert ők is inkább békében akartak élni velünk. Mindezt az Istenanyának köszönhetjük.”

„Azóta a családunkban minden sokkal szebb lett”
Egy családanya élete mélypontra került, amikor szülei igazságtalanul osztották szét a családi vagyont, s ő ezt sérelmezte. „Súlyos depresszió tört rám. Szerencsére a férjem kitartott mellettem szörnyű hangulatom ellenére is... Ebben a krízisekkel teli időszakban ért el hozzám a Vándor Szűzanya felajánlása... Amikor a kezemben tartottam a Vándor Szűzanyát, rögtön éreztem, milyen nyugalom és erő árad belőle... Gyakran beszéltem Vele problémámról, ahogy szívemben éreztem vagy imádkoztam a rózsafüzért. Már három hét után megtaláltam a belső nyugalmamat, és meg tudtam bocsátani a szüleimnek.”

A szerző hangsúlyozza, hogy aki naponta imádkozza a rózsafüzért, „belenő a kegyelem tengerébe, a tágasságba és az Isten-ismeretbe.” A rózsafüzért imádkozó hívők képesek hirdetni Krisztus megváltó erejét és közelségét, s ezáltal Isten „hírnöknépévé” válnak.

 Csuti-Mátyás Zsófia