2017. május 19., péntek

Az irgalmasság különböző arcai



Ferenc pápa az irgalmasság szentévében elmondott legfontosabb beszédeit tartalmazó kiadványt vettem a kezembe (Ferenc pápa: Az irgalmasság arcai – Az irgalmasságrendkívüli szentévében elmondott beszédek). Aki szeretne visszatekinteni, az a kötet segítségével könnyen megteheti. A kiadványt olvasva 63 homília és katekézis által mélyedhetünk el az irgalmasság szentéve kapcsán felmerült gondolatokban. A két-két és fél oldalas szövegek lehetővé teszik, hogy akár a dolgos hétköznapok során is leülhessünk egy nyugodt sarokba egy fél órára. A szentatya gondolatai utána elkísérnek bennünket, lehetőséget adva arra, hogy akárhol vagyunk, vele együtt elmélkedhessünk.

Az otthonomhoz közeli játszótéren időnként nemcsak anyukák és kisgyerekek játszanak, hanem bizony magányosan, fáradtan, csüggedten a padon üldögélő vagy alvó otthontalanokkal is találkozunk. Úgy tapasztaltam, hogy az emberek szerencsére nem mindenhol közömbösek – egy-egy banán, csokoládé, szendvics vagy keksz gyakran kerül a padokon üldögélőkhöz az anyukáktól. Ferenc pápa is a szegények, elesettek, otthontalanok segítésére buzdít mindenkit. A kötetben több helyütt is olvashatunk erről.

„Mit mond majd nekünk Jézus, amikor kinyitja a menny kapuját? Éhes voltam, és adtál ennem, hajléktalan voltam, és adtál házat, beteg voltam, és meglátogattál, börtönben voltam, és felkerestél. Jézus a kicsinységben van jelen. Jézus szeretete nagy. Ezért ma, amikor kinyitjuk ezt a szent kaput, azt szeretném, ha a Szentlélek kinyitná az összes római szívét, és megmutatná, melyik az üdvösség útja. Nem a luxus, nem a nagy vagyon útja, nem a hatalom útja. Az alázat, a kicsinység útja. A szegények, a betegek, a rabok... a legnagyobb bűnösök, ha bűnbánatot tartanak, megelőznek minket a mennyben... Aki megkönyörül a másikon, az engedi, hogy átölelje őt az Úr irgalmassága.” (A szent kapu megnyitása a római hajléktalanszállón – rövid részlet)

A szentatya egy másik homíliája is megfogott. (Gondozzuk a macskákat, kutyákat, de nem segítjük az embereket? – rövid részlet) A kisfiammal sétálva rengeteg olyan időst, fiatalt látunk, akik nap mint nap a megszokott útvonalon és időben, rutinszerűen sétáltatják házi kedvenceiket pórázzal, szájkosárral vagy – másokkal mit sem törődve – akár anélkül is. Gyakran olyan érzésem van, hogy a háziállatok „jogai” már-már fontosabbak, mint embertársainké. Ferenc pápa erről így vélekedik:

„Az irgalmasság sok aspektusa között van egy, amelynek az a lényege, hogy megsajnáljuk, megszánjuk azokat, akik szeretetre szorulnak (idegen szóval) pietást érzünk irántuk. A pietás fogalma létezett már a görög-római világban is, (…) az embernek azt a tettét jelentette, hogy aláveti magát egy felette álló személynek: ilyen volt mindenek előtt az istenek iránti hódolat, aztán a gyermekek tisztelete a szüleik, főleg idős szüleik iránt. Ma azonban vigyáznunk kell arra, hogy a pietást ne keverjük össze azzal az eléggé elterjedt pietizmussal (jámborkodás, kenetesség), amely csak egy felszínes érzelem, és sérti a másik méltóságát. Ugyanígy, a pietást nem szabad összekevernünk a velünk élő állatok iránti szánalommal sem; előfordul ugyanis, hogy az emberek ezt érzik az állatok iránt, ugyanakkor közömbösek maradnak testvéreik szenvedéseivel szemben... Ezt nem lehet csinálni!”

Ferenc pápa következő, megindító gondolatai a betegek és fogyatékkal élők zarándoklatán hangzottak el. A szentatya többek között arra is rávilágít, hogy sokan úgy vélik, a betegséggel, fogyatékkal élő embertársaink nem lehetnek igazán boldogok, és jobb lenne őket „elkülönítve” tartani, hogy ne zavarják a hamis jólét ritmusát. „Valójában azonban micsoda illúzióban él a mai ember, aki becsukja szemét a betegség és fogyatékosság előtt! Nem fogja fel az élet igazi értelmét, amely magában foglalja a szenvedés és a korlátoltság elfogadását is. A világ nem attól lesz jobb, ha csak látszólag »tökéletes« emberekből áll, hanem ha növekszik az emberek közötti szolidaritás, egymás elfogadása és tisztelete.”

Néhány cím a kiadványból gondolatébresztőnek a teljesség igénye nélkül:

  • A megbocsátás örömének kiváltságos helye
  • Minden keresztény Khrisztoforosz, vagyis Krisztus-hordozó
  • Elköteleződés, hűség és odaadás
  • A valódi szeretet konkrét szolgálatot jelent
  • Rendben, hogy mások bűnösök, de velem mi a helyzet?
  • Szemébe kell néznem annak, aki segítséget kér tőlem
  • A díványboldogság rombol le minket
  • Nem érhetünk el mindent szabadságunkkal
  • Megbocsátás és adakozás

Zárásképpen pedig a Minden keresztény Khrisztoforosz, vagyis Krisztus-hordozó című rendkívüli katekézisből szeretnék idézni: „Irgalmával az Úr vezeti lépteinket... Ne fáradjunk bele soha annak érzésébe, hogy rászorulunk az ő bocsánatára, mert amikor gyengék vagyunk, az ő közelsége megerősít minket, és lehetővé teszi, hogy nagyobb örömmel éljük meg hitünket... Amikor jó hírt kapunk, ösztönösen szükségét érezzük, hogy másokkal is megosszuk. (…) Ugyanennek kellene történnie, amikor az Úrral, az örömével, irgalmával találkozunk: továbbadni az ő irgalmát! (…) És ez nem térítést jelent! Egyszerűen megajándékozom a másikat: »Odaadom neked, ami örömmel tölt el engem.« (…) mindnyájan Khrisztoforoszok vagyunk! Mit jelent ez a név? A magatartásunkat fejezi ki: hordozzuk, elvisszük másoknak Krisztus örömét, Krisztus irgalmát.”

Csuti-Mátyás Zsófia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése