2016. november 15., kedd

Mindszenty másképp

A szent életű bíboros című könyvében Török Csaba kísérletet tesz arra, hogy bemutassa Mindszenty bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek „másmilyen” életrajzát – sorra véve életének minden állomását. Ahogy a szerző fogalmaz: „Nem tudok vitázni a történészekkel s adataikkal, s ez nem is célom. Inkább azt keresem, hogy mindezek a »tények« hogyan emelhetők bele az ember, a személy életének egyfajta »belső olvasatába«.”

Pillantsunk bele a könyv tartalmába!

Az életszentség
E fejezetben az életszentség fogalmával ismertet meg bennünket a szerző, továbbá ír a krisztusi tökéletességről, a szentté avatásról és az életszentség aktualitásáról. „Ha beszélhetünk Mindszenty József esetében életszentségről, akkor ez azt is jelenti, hogy képessé válunk olyan üzenet vagy üzenetek megragadására az ő sorsában, életében, amelyek örök érvényűek, s itt és most eligazítást, segítséget, irányfényt nyújtanak minden Krisztus-hívő számára.”
 

  • Elindulás az élet útján
  • Zalaegerszeg pásztora
  • Szent Margit s a királynék városában
  • A magyar Sion főpapja
  • A vértanúság kohójában
  • Mindszenty bíboros az emigrációban
  • Mindszenty bíboros életszentsége

Az elmúlt rendszer történelmi események kapcsán felmerülő szerepére fókuszálva indított több lejárató hadjáratot is a bíboros ellen – igyekezve hamis, negatív képet alkotni személyéről és szerepvállalásáról. Török Csaba úgy véli, már életében igyekeztek a bíboros személyét bezárni a „politikus” kategóriába, nyugatra távozása után pedig ez lett az állami propagandagépezet egyik fő célja. A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy 2016-ban külön kell választani a „Mindszenty-ügy” két síkját: a történeti-politikait és az életszentséggel kapcsolatosat. A történészekre hárul annak feladata, hogy kiderítsék, miben állhat Mindszenty bíboros szerepe hazánk történelmében.

Mi a mi feladatunk?
Az életszentség elemzéséhez pusztán a történelmi tények felsorakoztatása nem elegendő. A szerző úgy fogalmaz: „Az Egyháznak, a hívőknek kell éledniük, hiszen hazaszeretetért, történelmi kiállásért még nem tisztelhetünk senkit szentként.” A feladatunk abban áll, hogy igyekezzünk minél többet megtudni Mindszenty Józsefről, mint hívő emberről. A szent életű bíboros című könyvben egy hívő ember próbál beszélni egy másik hívő emberről, az egyetlen hitnek és az egyetlen Istennek a fényében. Tekintsünk mi is hasonló szemszögből a bíboros személyére és nagyszerű életútjára. Török Csaba A szent életű bíboros című könyvének tanulmányozása kiváló lehetőséget nyújt minderre.

„A számkivetésben sem érzek keserűséget. A hit állandó öröme indít arra, hogy dolgozzam a lelkekért a menekült magyarság körében. (…) Ez a feladat hárul rám most is: keresni, vigasztalni és erősíteni enyéimet. »Nem azt keresem, ami nekem hasznos, hanem ami másoknak van javára, hogy üdvözüljenek« (1Kor 10,33). Mindszenty József ezekkel a mondatokkal válaszol arra, hogy mi az életszentség.



Csuti-Mátyás Zsófia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése