2016. február 9., kedd

Ne hagyjuk elszáradni a fügefát!

Gyakran talán nem is gondolnánk, hogy egy-egy szent tanításai, gondolkodása milyen sok fogódzót jelenthet saját életvezetési stratégiánkban, és hogy egy-egy jól ismert példázat újbóli értelmezése új kapukat nyithat meg számunkra. Mi köze a fügefának a mindennapjainkhoz? Többek között ez is kiderül Thomas Keating trappista szerzetes az Átalakulás Krisztusban című könyvéből.

A kiadvány lapjain a szerző arról ír, hogy Lisieux-i Szent Teréz miként vélekedett Jézus példabeszédekben megjelenő tanításairól. A trappista szerzetes sorra veszi a vámos és a farizeus, a tékozló fiú, valamint az irgalmas szamaritánus történetét, továbbá bemutatja a mustármag, a kovász és az elszáradt fügefa mindenki előtt jól ismert példázatát.

„Egy embernek volt egy fügefa a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: »Íme, három esztendeje, hogy idejárok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?« De az így felelt neki: »Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.« (Lk 13,6–9)”

A példázat kapcsán a trágya, gané kifejezéseket emeli ki a szerző. Hangsúlyozza, hogy a gané nem mást szimbolizál, mint a mindennapi életünket, valamint újra és újra átélt fogyatékosságainkat. Időnként bizonyára mindenkivel előfordul, hogy tehetetlennek érzi magát, úgy gondolja, a mindennapi élet kellemetlenségein semmivel sem lehet javítani. A hétköznapi életben adódó „fájdalmak” enyhítésére szolgáló eszközeink gyakran nem megfelelőek, véli Keating atya, aki a következőket javasolja az elszáradt fügefa példázata kapcsán: „Az a leghelyesebb, ha elegyengetjük a trágyát a fa körül – vagyis elviseljük hiányosságainkat, és közben folyamatosan bízunk Istenben. Persze a világ valamennyi trágyája sem fogja megváltoztatni ezt a fát. De ha kitartóan lapátoljuk a trágyát, Isten egyszer csak életet lehel a fába – nem a gané miatt, hanem azért, mert állhatatosságunk annyira megérinti. ”

Szent Teréz így vall minderről: „Eleven örömöt érzek, nemcsak akkor, amikor tökéletlennek ítélnek, hanem legfőképpen akkor, amikor annak is érzem magam. Ez az öröm édesebb számomra a dicséretnél, amely valójában csak fáraszt.”

Szent Teréz és a szerző véleménye kapcsán leginkább az gondolkodtatott el, hogy nem kell mindig a legjobb formánkat hoznunk. Hibázhatunk. A fő, hogy mindig törekedjünk arra, hogy helyesen döntsünk, cselekedjünk. Bízzunk Istenben, és keressük a hozzá vezető helyes utat. S hogy a többi példázat kit mire tanít, kiderül az Átalakulás Krisztusban című könyvből.

Csuti-Mátyás Zsófia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése