2015. március 25., szerda

Miért üres a sír?

Tervezz érmét! Írj egy imát! Számold meg! Rajzolj zászlót! – húsvéthoz kapcsolódóan ezúttal a gyerekeknek szeretnénk kedveskedni egy színes foglalkoztató füzettel. Betűrengeteg; két egyformának tűnő kép összehasonlítása és a különbségek megkeresése; találós kérdések; útvonalkeresők; kivágható képeslapminták; számolós feladatok; hiányzó betűk pótlása; igaz-hamis játékok és sorba rakós feladványok várják a kicsiket, akik rövid történetekhez kapcsolódó kreatív játékok segítségével sajátíthatják el a húsvéthoz kapcsolódó eseményeket.

Kik ünnepelték Jézust virágvasárnap, és húsvétkor kik árulták el? Hogyan halt meg, és miért nem találtak a barátai senkit a sziklasírban, ahová temették? A jeruzsálemi bevonulástól pünkösdig világraszóló események történtek. A vonzó, színes foglalkoztató füzetben a húsvéti eseményeket elbeszélő 22 bibliai történet és hozzájuk kapcsolódva rengeteg rejtvény várja a gyerekeket.

A 22 történet közül ezúttal Az utolsó vacsorába pillantunk be!

– Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket! – mondta Jézus.
– Bármit megtennék érted! – kiáltotta Péter.
– Csakugyan, Péter? – csóválta meg Jézus szomorúan a fejét. – Mire felvirrad a reggel és megszólal a kakas, háromszor fogod letagadni, hogy ismersz engem.
– Már nem sokáig leszek veletek – folytatta aztán. – Elmegyek atyám mennyei házába. –  Ha megérkeztem, nektek is helyet készítek majd, mert nagyon sokan elférnek ott.
Mialatt Jézus beszélt, Júdás kisurrant a szobából. Elhatározta, hogy harminc ezüstpénzért cserébe elárulja Jézust a templomi vezetőknek.
Jézus a kezébe vett egy kenyeret meg egy pohár bort, és együtt fogyasztotta el a barátaival.
– Ez az én testem, ez pedig a vérem – mondta nekik. – Mindig emlékezzetek majd rám, ha így együtt vacsoráztok.

Mi van vacsorára?
Mit evett és ivott Jézus a tanítványokkal?
....................................

Igaz vagy hamis!
Pipáld ki (√) az igaz állításokat, és rajzolj x jelet (X) a hamis állítások mellé!

    Jézus az anyjához készült.   .....
    Jézus Isten mennyei házába készült. .....
    A mennyben nincs hely mindenki számára.   .....
  
Sorba rakó
Kik hagyták cserben Jézust?

JDÚSÁ    ............
ETPRÉ    ............

Tervezz érmét!
Írd rá, hogy mennyit ér és mikor készítették!

Az utolsó vacsorához hasonlóan a többi 21 történet is röviden, tömören, párbeszédekkel színesítve számol be a legfontosabb eseményekről. A hangsúly mindig a szövegek körül található egész oldalas képeken és a foglalkoztató, kreatív feladatokon van. Lássuk, milyen feladványokkal találkozhatnak a gyerekek a foglalkoztatóban?

Mit tudsz róluk?
Poncius Pilátus...   ...dühös volt
A tömeg...   ...ártatlan volt
Barabás...   ...római kormányzó volt
Jézus...   ...gyilkos volt

Tudod-e a választ?
Hány sebe volt Jézusnak?
Mit evett reggel Jézus a tanítványokkal?
Mit láttak és mit hallottak a tanítványok, amikor megérkezett közéjük a Szentlélek?

Betűrengeteg: Hányszor szerepel a HAL szó a betűrengetegben?

L    H    H    A    L    A    H
H    A    L    A    H    L    A
A    L    H    A    H    A    L
L    H    A    L    A    L    H

Kösd össze!
Nagyon sokan látták Jézust,...   ...és felment a mennybe Istenhez.
Amerre csak jártak...   ...és segíteni fogok nektek.
Én mindig veletek leszek,...   ...kereszteljétek meg az embereket!
Jézus elköszönt a tanítványoktól,...   ...hogy szeressék egymást.
Jézus arra tanította a tanítványokat,...   ...miután feltámadt a halálból.

A kiadvány végén megoldókulcs is található, így a gyerekek ellenőrizhetik magukat. De talán nincs is szükség az önellenőrzésre, ha a kicsik mellé szüleik is leülnek, és segítve őket együtt fejtik meg a rejtvényeket. Jó szórakozást kívánunk hozzá!

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése