2015. február 25., szerda

Bergoglio listája - Ferenc pápa az argentin diktatúra ellen

Az egész világ izgatottan várta, ki lesz a következő Péter-utód XVI. Benedek után. Miután bemutatkozott az új szentatya – ahogy az lenni szokott –, a világsajtó figyelme rögtön ráirányult, de sajnos nemcsak pozitív, hanem negatív értelemben is. Mindenki kíváncsi volt arra, ki is Jorge Mario Bergoglio, mit lehet tudni eddigi munkásságáról, jelenérő és múltjáról. A sok esetben szenzációhajhász és botrányokat generáló sajtót pedig nem feltétlenül az igazság, a pozitív üzenet hozza lázba.

Ferenc pápáról napvilágot láttak olyan hírek, miszerint együttműködött az argentin diktatúrával, Videla rezsimjével, és nem nyújtott segítséget a rendszer áldozatainak és néhány rendtársának sem. Ezzel szemben Jálics Ferenc jezsuita – aki szintén érintett volt – pozitívan nyilatkozott a kérdésben, Bergoglio ellen kézzel fogható, valós vád nem fogalmazódott meg, sőt sokan beszámoltak segítőkészségéről, jószándékáról és odaadásáról. A sajtóban keringő rosszindulatú vádak azonban elérték céljukat: elhintették a gyanakvás magvát.

Nello Scavo újságíró figyelmét argentin barátai hívták fel a témára: „Bergoglio nagyon sok embert mentett meg, többet, mint amennyire ő maga képes visszaemlékezni.” Scavo ezután döntött úgy, hogy elutazik Buenos Airesbe, majd Paraguayba és Uruguayba, kideríti az igazságot és felgöngyölíti a szálakat. Így született meg a Bergoglio listája – Ferenc pápa az argentin diktatúra ellen című könyv, amelynek előszavában a Nobel-békedíjas argentin béke és emberi jogi harcos, Adolfo Pérez Esquivel a következőket írja: „Jorge Mario Bergoglio akkori jezsuita tartományfőnök ugyancsak segített az üldözötteken, és a legkülönfélébb módokon próbálkozott, hogy elérje rendje elrabolt papjai szabadon bocsátását. Mindazonáltal, amint már máshol hangoztattam, nem vett részt az emberi jogok védelme melletti harcban a katonai diktatúrával szemben. Ez a feladat más püspökökre hárult.” A tanúvallomások szerint a jezsuita provinciális tevékenyen segítette az embereket, de nyíltan nem vált jogvédővé. Éppen ez az „észrevétlenség” segítette őt abban, hogy másokon segíthessen.

A könyv első részében (Egy nyomozás miértje) megtudhathatjuk, hogyan működött a diktatúra: „A kínzás az információk megszerzésének bevett módszerévé vált, és a tömeges eltűnések életben tartották a rettegést. A titkos börtönök egyszersmind központjai voltak ama perverz rendszernek is, amely kisajátította a fogvatartott nők újszülött gyermekeit. A juntát a három haderőnem tábornokai alkották: Videla, a hadsereg, Massera, a haditengerészet és Agosti, a légierő parancsnoka.” Az is kiderül, hogy voltak olyan főpapok, akik támogatták az elnyomó rendszert, míg mások igyekeztek segíteni a szenvedőkön. A kötet legizgalmasabb része minden bizonnyal a második fejezet (Bergoglio listája. A történetek), amelyben 11 történet bontakozik ki az olvasó előtt. Szerepel köztük Jálics atya is, akit megkínoztak, majd szabadlábra helyeztek. Alfredo Somoza – ma már nemzetközi politikai szakértő, újságíró, és Milánóban él – is pozitívan nyilatkozott Ferenc pápáról. A jó családból származó, tudományokra fogékony fiatalemberre már húszévesen lecsapott a rendszer. „Elraboltak, és egy kapitányságon tartottak fogva. Egy héten át tartottak ott. Úgy éltem ott, mint a Pokol Tornácán, nem tudtam, mi fog történni velem.” Míg a katonák azt latolgatták, az Esma, az Olimpo vagy valamelyik másik mészárszék vegye-e kezelésbe, valaki, aki jobb, ha névtelen marad, „még épp időben utánam nyúlt, mielőtt eltüntettek volna” – emlékszik vissza Somoza, aki később régészetet tanult a jezsuitáknál. „Így ismertem meg Bergoglio atyát. Mindig azt tanácsolta, hogy ne kockáztassunk, nem éri meg, abban az értelemben, hogy ebből a helyzetből nem törhetünk ki az erőszak révén, és óvott bennünket attól, hogy bajba keveredjünk. (...) A diákokkal beszélve ez volt a szavajárása: No te la creas!” – ami olyasmit jelent: »nehogy már azt hidd!« vagy »ne legyél hiszékeny!« Somoza szerint mintha azt mondta volna: „Fiúk, ne higgyetek el mindent, amit mondanak, ne fogadjátok el az olyan kijelentéseket, amelyeket nem ellenőriztetek, és amelyekről nem vagytok meggyőződve, de azt se higgyétek, hogy mindent tudtok.” Somozának végül 1981-ben kellett elhagynia hazáját. Először São Paolóba ment. Az ottani érsekség „együttműködött az ENSZ menekültügyi Főbiztosságának Hivatalával, amely anyagilag is támogatott bennünket, úgyhogy az ENSZ segítségére szorulókat egyenesen az egyházi struktúrákhoz irányította. (...) A São Paolói érsekségen kiderült, hogy már előkészítették számomra a menekülés útját. (...) Többszöri átgondolás után arra jutottunk, hogy a segítségnek mindezen váratlan formáit olyan személyektől kaptuk, akik a jezsuitáknál tanultak, vagy kapcsolatban álltak velük. (…) A következtetés egyszerű volt. »Ki volt a jezsuiták főnöke Argentínában? Elképzelhető lett volna, hogy mindez az ő közvetlen részvétele nélkül történjen?« – teszi fel a kérdést Somoza.”

A kötet utolsó fejezetében Scavo arra a következtetésre jut, hogy Bergoglio mindvégig a jó oldalon állt, s az elnyomó hatalmat kicselezve segítette embertársait elmenekülni, új életet kezdeni. „…a »lista« tanúságtételeinek köszönhetően most már biztosan tudjuk, melyik oldalon állt Bergoglio országa történelmének ama zűrzavaros, drámai és szenvedésteli időszakában. S miközben e könyv a befejezéséhez közeledett, újabb történetek, újabb tanúvallomások láttak napvilágot… (…) Mindannyian a legmélyebb hálával beszéltek egy Ferenc nevű emberről, akiben egészen a pápává választása előtti néhány hónapig is szilárd támaszra találtak. Egyszóval »Bergoglio listája« még nem zárult le.”

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

2015. február 17., kedd

Hűséggel a megpróbáltatásokban

Ferenc pápa a 2015-ös évet a szerzetesek évének nyilvánította. Ezért is aktuális az az interjúkötet, mely 2014 húsvétján látott napvilágot. Arról biztos sokan hallottak, hogy 1948-ban minden egyházi intézményt államosítottak, és 1950-ben a kommunista hatalom szétszórta a szerzetesrendeket. De azt már sokkal kevesebben tudják, hogyan történt mindez, mit éltek át azokban a napokban, hetekben a szerzetesek. Miként éltek azután, amikor le kellett vetniük a szerzetesi ruhát és civilként az életben boldogulniuk? Milyen módszerekkel zaklatta őket a rendőrség, miért nem taníthattak, vagy hogy kerültek annak ellenére kórházba, hogy tudták róluk, hogy apácák. Ezekről az élményeikről beszélnek azok a nyolcvan-kilencven-százéves szerzetesek, akik mindezeket átélték.

Több mint tíz éve készítek szerzetesekkel interjúkat. 2010-ben Őrizték a tüzet címmel már megjelent egy interjúkötet az Új Ember gondozásában, melyben az én írásaim közül is számosat olvashattak az érdeklődők. Az interjúkészítést nem hagytam abba, így 2014 húsvétján jelenhetett meg Hűséggel a megpróbáltatásokban címmel egy újabb interjúkötet.

Miért ezt a címet adtam a kötetnek? Nem véletlen, hiszen ezek a nővérek és szerzetes atyák valóban hűségesen kitartottak azokban az években, amikor a megpróbáltatások sora nem akart véget érni.

Olyan szerzetesekkel beszélgettem, akik még az elmúlt század elején a 20-as 30-as 40-es években léptek be a rendbe. A nővérek közül többen elmondták, hogy már 10 és fél évesen tudták, hogy szerzetesek akarnak lenni. Mások már 14-16 évesen beléptek a rendbe, és most hatvan-hetven éve kimondott fogadalmaik mellett kitartottak hűségben.

A nővérek közül sokan tanítónői vagy óvónői diplomát szereztek. Az államosítás és a szétszóratás után hányattatásuk, megvetettségük nem ismert határokat: egyesek napszámba jártak krumplit szedni, mások kötöttek, horgoltak, varrogatásból tudtak némi pénzhez jutni. Többeket plébániák alkalmaztak sekrestyés, takarító, harangozói állásban.

„Az államosítás után az óvoda egyik napról a másikra megszűnt. Ezután Jácinta nővér egy darabig az iskolai napközit vezette, majd áthelyezték Nyergesújfalura, mert itt még működött az egyházközségi óvoda egészen 1950-ig. Majd ott is megjelent egy óvónő, és közölte, hogy holnaptól ő veszi át az óvoda vezetését. Hozta a vörös zászlókat, és ezzel dekorált a teremben. Ezután kézimunkázásból, horgolásból, terítők hímzéséből próbálták fenntartani magukat a nővérek” – emlékszik az Isteni Szeretet Leányai társaság egyik tagja.

Az 1950-es szétszóratás nagy megpróbáltatást jelentett mindnyájuknak. A szerzeteseket egyházi intézményekbe, rendházakba internálták, ahol így ötször, hatszor, sokszor tízszer többen lettek, mint amennyinek ott helye volt. A nővérek földön, szalmán aludtak, elmondták, hogy a hívek hordták nekik titokban össze az élelmet, hogy legyen mit enniük, a hatóságok rendszeresen jöttek őket ellenőrizni.

Voltak bátor nővérek, akik szembe mertek szállni a hatóságokkal: „Minden nap jött a rendőrség felügyelni, megnézni, hányan vagyunk, mit csinálunk. Felszólítottak, ki ne menjünk az utcára, a szerzetesi ruhát vegyük le. Ketten nem vetettük le, én és Alexia, matematika szakos tanár. Azt mondtam a rendőrnek: »Maga nem adta rám, maga le sem veszi rólam, megértette?« Mérgében letépte a fátylamat. »Majd akkor megy a pincébe!«” – mesélte Stefánia Notre Dame nővér.

Sokan plébániákra kerültek atyák mellé házvezetőnőnek. Itt tanultak meg főzni, háztartást vezetni. A civil munkába való bekerülésük sem volt problémamentes. Amikor jelentkeztek például a gyárba munkára, megkérdezték őket: nem voltak maguk a rendben? Sok helyen, ha megtudták, hogy szerzetesek, nem kaptak állást. Mások amikor bekerültek a gyárakba, lenézték őket, a legnehezebb fizikai munkát kellett elvégezniük. Volt, aki Erzsébeten egy festékgyárban kapott munkát, ahol festékesdobozokat kellett mosogatnia.

„Egy rendtársam tanácsára az akkor épülő Metróhoz jelentkeztem. Ez nagyon nehéz fizikai munka volt, együtt dolgoztam rablóval, gyilkossal, volt miniszterrel. Két hónap után szintén egy rendtársam hívására a Budapesti Műanyaggyárban helyezkedtem el. Négy évig három műszakban jártam dolgozni. Egy év után élmunkás lettem, és független csoportvezető” – meséli egy szerzetes atya.

Sok olyan kórház volt, ahol a nővérek elküldése után a takarítónők és hozzá nem értők végezték az ápolónők munkáját. Az orvosok nem tudtak velük dolgozni. Így több szerzetnővér visszakerülhetett a kórházba, mint civil ápolónő: „A professzor úr biztatott, jöjjek minél hamarabb dolgozni, mert nagy szükség van a munkámra. Először a nagyobb gyerekekhez kerültem, később az újszülött osztályra osztottak be. Rendünkből több nővértársam is dolgozott ezen az osztályon. Nagyon szerettem itt lenni, a munkatársak megértőek voltak velünk” – emlékszik a kórházi munka kezdetére Etelka nővér.

Egyik nővér elmondta, hogy szervezte meg karácsony előtt a kórházban a betegek gyóntatását a fürdőszobában. Miután ez a párttitkár tudomására jutott, a nővérnek már másnap kiadták a munkakönyvét. Kimondottan izgalmas, hogy állt helyt Jácinta nővér az 1956-os harcok alatt a BKV bentlakásos óvodájában:

„Egyik délelőtt a harcok miatt nem vittük le az udvarra a gyerekeket, csak a teraszon játszottak. Előbb kész lett az ebéd, ezért üzentem, ebédelhetünk. Fönt a betegszobán is feküdt hat-nyolc gyerek, őket is levittük a földszintre. A Gondviselés rendezte így, mert déli 12-kor, amikor éppen kezdtük az ebédet, egy nagy dörrenést hallottunk, füstfelhő mindenütt, az ablakok kitörtek. A gyerekek éppen a levest ették, mikor belövést kaptunk, a felső terasz leszakadt. Mindenki felugrott, sírva rohantak hozzám a gyerekek” – meséli a megdöbbentő eseményeket Jácinta nővér. És mi történt még ezek után a gyerekekkel? Jácinta nővér hihetetlen rátermettséggel oldotta meg a helyzetet…

Nincs két egyforma életút. Még ugyanabból a rendből is mindenkinek más és más nehézséget és megpróbáltatás kellett kiállnia.

Ezt a kort Szent Vince néhány sorával lehetne legjobban jellemezni, melyet első leányainak mondott biztatásul: „Számotokra a kolostor a betegek háza, s aki az ágyban fekszik, az a főnöknőtök. Cellátok a lakószobátok, kápolnátok a plébániatemplom, kolostorotok a város utcái, klauzúrátok az engedelmesség. Beszélőrácsotok az istenfélelem, fátylatok a szent szelídség.”

Bár ez a néhány sor jó négyszáz évvel ezelőtt hangzott el, tartalmában erre a korra is értelmezhető. Hiszen minden szerzetes saját otthonában vagy albérletben lakott, templomba legtöbbször titokban, de a környéken lévő plébániára tudott csak eljárni. Minden nap megjárták a város utcáit munkába jövet-menet, vagy amikor titkos hittanórákra vagy fiatalokkal való foglakozásra igyekeztek. Az engedelmességet mindig megtartották az elöljáró felé, még akkor is, ha csak ritkán tudtak találkozni. Bár megfélemlítések között éltek, az istenfélelem nagyobb volt bennük. Ha csak tehették, naponta eljártak szentmisére és áldoztak. A szelídség jellemezte őket, még akkor is, ha a megaláztatás lett osztályrészük.

Rózsásné Kubányi Andrea

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

2015. február 11., szerda

Orvosság a fáradtságra

Napjainkban sok fizikai és lelki teher nehezedik az emberekre. Emiatt sokan erőtlennek, fásultnak érzik magukat, mert nem férnek hozzá ahhoz a támogató erőhöz, amit a hitük által elérhetnének. Gyökössy Endre könyve a fáradtság tünetét járja körül, rávilágítva az okokra és megvilágítva a kiutat. „A fáradtság is lehet szövődmény. Rendszerint annak, hogy valami elintézetlen ügy van az életünkbe, amit félretettünk, nem intéztünk el. Csodálatos mély kút az emberi lélek, hihetetlen sok mindent bele lehet dobálni, és azt hisszük, hogy ott elintézést nyernek. Pedig nem: onnan valahogy, valamiképpen előjönnek a dolgok. Nem tréfa ez, komoly dolog.”

A mai ember tévedése, hogy az Istent és az értékeket önmagán kívül keresi, és a pillanatnyi kielégülések illúziójába menekül. Ezek az alkalmi győztes érzések azonban illékonyak és az üresség, vagy az újabb tárgy/hírnév/pozíció megszerzésének sürgető érzése követi. Az író megfogalmazásában így hangzik: „Nincs nagyobb súly, mint az üresség! Nincs nagyobb valami, mint a semmi, ami alatt össze lehet roppanni, ha az belül van. Ha bennünk nem a mi Urunk és Gazdánk van, ha szívünkben nincs jelen az élő Jézus Krisztus, akkor oda más kerül be, mert az űr nem bírja ki önmagát, oda valami beszív. Csak az a kérdés, hogy mit?! Vagy kit? – S ebbe halálosan el lehet fáradni.”

A valódi lelki stabilitás helyreállítása a valódi értékek felismerése és a lelki ajándékok gyűjtése által érhető el. Az író szavaival. „Tapasztalataim alapján mégis elmondhatom: a szeretet a lélek levegője, oxigénje, amely nélkül szinte megfullad az ember. Talán minden mást jobban tud nélkülözni bárki, mint a szeretetet... Azt tapasztalom, hogy szinte mindent ki lehet bírni, ha valakitől, valahonnan szeretetet kap az ember. És minden kibírhatatlanná válik, még a gazdag, komfortos élet is, ha a szeretet hiányzik.”

A könyv második felében a kapcsolatainkban felbukkanó negatív tendenciákra világít rá az író, és meghatározza a pozitív hűség öt alapelemét, ami nem más, mint: „becsületesség, átlátszóság, önzetlenség, bátorság, bizalom”.

A lelki megkönnyebbülés felé a legrövidebb út az Istenbe vetett hit felélesztése. Amint sikerül napi rutinunkba beilleszteni az imát, gyakorolni a szeretetet, megélni a hálát, egyre kiegyensúlyozottabbá válhatunk. Lehetőségünk nyílik rá, hogy újra megtaláljuk azt a középpontot, amely örök erőforrásként a rendelkezésünkre áll, és újra ráleljünk isteni küldetésünkre.

Gyöpösné M. Flóra (Könyvszerdánk olvasója)

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

2015. február 4., szerda

Felemelő szeretet - Szent Márton imakönyv

A rendkívüli népszerűségnek örvendő, több mint 23.000 példányban elkelt Családok imakönyve után egy újabb vallásos kiadvánnyal szeretné segíteni és mélyíteni a hívő olvasók imádságos életét a Martinus Kiadó. Sokak együttműködésének köszönhetően elkészült és immár megrendelhető ugyanis a Felemelő szeretet című Szent Márton imakönyv. A könyv összeállításának és megjelenésének a 2016-os Szent Márton Jubileumi Év ad apropót. Jövőre ünnepeljük ugyanis az Európa-szerte nagy tiszteletnek örvendő Szent Márton születésének 1700. évfordulóját. A 2015-ös készületi évben többek között ez az imakönyv is lehetőséget biztosít arra, hogy méltóképpen készüljünk fel a 2016-os esztendőre, amikor reményeink szerint szentatyánk, Ferenc pápa is ellátogat Szent Márton szülővárosába.

Az imakönyv első része mintegy átismétli a legfontosabb imádságokat: Az Úr imádsága, Angyali üdvözlet, A Szentháromság dicsőítése, az Apostoli Hitvallás, A Nicea-konstantinápolyi Hitvallás, Az Úrangyala, A rózsafüzér-ájtatosság hagyományos módon.

Minden fejezet előtt rövid részlet olvasható a legismertebb Szent Márton-életrajzból, Sulpicius Severus művéből. Bevezetésként azt a részletet választották a szerkesztők, amely a már gyermekként is hívő Mártont mutatja be: „Már tízéves korában szülei akarata ellenére egy templomhoz menekült, és kérte, hogy katekumen lehessen. Majd csodálatos módon teljesen Isten szolgálatára adta magát, és midőn tizenkét éves lett, a pusztába kívánkozott. Követte volna vágyát, de éveinek csekély száma megakadályozta tervét, lelkét azonban remeteségek vagy templomok foglalkoztatták, és már gyermekkorában azon elmélkedett, amit később alázatos buzgósággal megvalósított.”

Imák Szent Márton püspökhöz
Szent Márton püspök! Krisztus megjelent neked, miután a didergő koldussal megosztottad köpenyedet, hogy igazolja, „amit eggyel tettetek a legkisebbek közül, azt velem tettétek”. Amit halálod előtt mondtál: „nem vonakodom a munkától”, abban megmutatkozott apostoli buzgóságod. Add, hogy mi is észrevegyük rászoruló embertársainkat, és Isten országának építésén munkálkodjunk! Ámen.

•     •     •

Istenünk, Szent Márton püspök a te dicsőségedet szolgálta életében és halálában. Add, hogy kegyelmed ereje bennünk is hatékonyan működjék, és szeretetedtől se élet, se halál el ne szakítson minket. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen.

•     •     •

Urunk, Istenünk, te Szent Márton püspököt a rábízottak gondos atyjává és segítőjévé tetted. Add, kérünk, hogy minden híved hűségesen betöltse tőled kapott hivatását, és teljesítse kötelességeit, a mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

Külföldi szerzők imádságait is megtalálja az olvasó a kiadvány lapjain. Charles de Foucauld Szent Mártonra bízza magát. Így imádkozik: Átadom magam neked, Szent Márton, könyörögj értem! Átadom magamat neked, Franciahon nagy szentje. Szegényes, rossz önmagam szelíd védelmedre bízom. Minél szánalmasabbak vagyunk, annál inkább szükséges, hogy erős védelmezőnk legyen.

Az alábbi imádság szerzője pedig Andreas Drouve, aki a hitben való kitartásra, embertársaink iránti irgalomra és engedelmességre buzdít bennünket. Hozzád jövünk, Szent Márton, Isten katonája, Krisztus küldötte, az evangélium tanúja és az Egyház pásztora. Kérünk, járj közben értünk Istennél fájdalmas csendünkben és magányos éjszakáinkon! Adja meg nekünk az Úr, hogy hűségesen kitartsunk a hitben és az imádságban! Amikor még meg sem kaptad a keresztséget, köpenyed felét egy koldusnak adtad. Segíts, hogy mi is osztozzunk testvéreinkkel! Amikor életed alkonyához értél, nem vonakodtál a terhek és munkák sokaságától. Segíts, hogy engedelmesen megtegyük az Atya akaratát! Ébressz vágyat szívünkben, hogy egyek legyünk veled, hozzád egészen közel, s mi is megismerjük a boldog örökkévalóság örömét. Ámen.

Szent Márton közbenjárását sok-sok évszázada kérik a hívők. A következő részlet Lancsics Bonifác OSB Szigetváron 1711-ben mondott latin nyelvű szentbeszédéből valók. A Bonifác atya által használt irodalmi nyelvezet és a hajnalcsillagról írt hasonlata bizonyára nagy hatást gyakorolt a hívekre már 300 évvel ezelőtt, és felkelti a hívők figyelmét ma is. Ó, szent főpap, akinek szívében az irgalom már az anyaméhből ott rejlett: te életedben jóságos és irgalmas voltál mindenki iránt; áraszd fölénk irgalmas szívedet, és járd ki számunkra Istentől, akinek most látását élvezed, hogy mi is rózsa és liliom legyünk a tövisek között, galambok legyünk a ragadozó ölyvek között, bárányok a ragadozó farkasok között, szentek és igazak a gonoszok között. Bár most mindenütt felhők vesznek körül bennünket, bajok, támadások és üldözések között élünk, ragyogjunk mégis köztük, mint a hajnalcsillag, teljes türelemben.

A kiadvány azon lelkipásztorok számára is útmutatóul szolgálhat, akik együtt imádkoznak a hívő közösséggel Szent Márton ereklyéje előtt. Az imádságok, litániák, elmélkedések, egyetemes könyörgések, szentkilencedek mellett szebbnél szebb országosan ismert és helyi születésű Szent Márton énekek – kottával együtt – (Márton, Krisztus apostola; Szent Márton püspök, Pannon földnek szentje; Lelkesülten, meghatottan; Ó, Szent Márton püspök, példaképünk ) és versek is megtalálhatók a kiadványban.

Gyermekek fohásza (Székely László verse)

Ó Szent Márton, ki szétvágtad köpenyed,
látván, hogy egy szegény koldus didereg.
Hozzád sírnak szombathelyi gyerekek,
És fohászuk könnyeinktől megremeg.
Köszönjük, hogy hozzánk visszalátogatsz,
szellemeddel szent tüzeket gyújtogatsz.
A szíveket, ahol példád felragyog,
szeretetre, irgalomra hangolod.
Életedről regél itt a rög,
a szegények szeretete itt örök.
Olyan nagy volt a te szíved, oly derék,
hogy hevéből nekünk is jut még elég.
Szombathely szent őrszelleme, megkérünk:
jótevőink tartsd meg soká minékünk.
Te védd őket, te őrködjél kegyesen,
hogy életünk boldog, vidám, szent legyen.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat: