2014. október 15., szerda

Égető sorskérdések

Miért nem élhetünk mi úgy, mint más népek? Miért gyötör minket századok óta a nemzethalál látomása? Miért kell nekünk állandóan a puszta létért viaskodnunk? Miért nem szabad nekünk mindazt megalkotni, amire tehetségünk volna bőven? Miért nem hagynak minket békén, holott mi senkit sem akarunk bántani? Miért kell a mi hazánk mindig másnak, habár mi senki földjét nem kívánjuk? Miért csupa törés a magyar élet, s miért nincs benne szerves fejlődés? Miért lesz annyiszor félelmes ravatal az a gyönyörű Budavár és a halott rajta a nemzet boldogsága?

Babits Mihály, Illyés Gyula és még sokáig sorolhatnánk, hogy ki mindenki elmélkedett már a magyarságról, a magyar nyelvről és történelmünkről. Ezúttal a szombathelyi születésű Varga László szalézi szerzetes teszi fel kérdéseit, s elmélkedik népünkről. Varga László atya 1901-ben született, és 50 éves korában hagyta el hazánkat. Könyvét vigasztaló levélnek szánta bujdosó testvéreinek, akiknek sorsát meghatározták a II. világháború utáni évek nehézségei: a szovjet megszállás vagy az 56-os forradalom elfojtása. A szerzetes, aki nem érhette meg az 1989-es rendszerváltozást, könyvét a magyarság jövője miatti aggódás okán írta meg. Érdekli a magyar nép eredete, rokonsága más népekkel, nyelve, jelleme s persze történelme és Európában elfoglalt helye, szerepe.

A magyar titok című könyvben Pázmány, Prohászka, Babits, Vörösmarty és Arany gondolatait idézi. Rendkívül jártas a magyar irodalomban, s egyfajta összefoglalását adja a magyarságról szóló műveknek, íróink, költőink hazáról való gondolkodásának. Könyvét olvasva kedvet kaphatunk ezen alkotások felidézéséhez és újragondolásához. „Gyönyörű Vörösmarty költeménye Hedvig királylányról, de milyen kár, hogy Erzsébet és Margit történetét nem énekelte meg, pedig ők is a döntő magyarok közé tartoztak.”

Varga László atya vallja, hogy nincs élőbb ember a magyarok között első királyunknál, Szent Istvánnál, hiszen ő volt az, aki felajánlotta a koronát a Szűzanyának, és a magyarság sorsát az ő gondjaira bízta. Így vélekedik erről: „Egész történetünk ennek föltűnő igazolása. Jelképe is van ennek: a koronázó templom a Várban. Az ozmán uralom alatt török mecset lett belőle és amikor a keresztény hadak a Várat visszafoglalták, az ostrom után egyetlen romhalmaz volt az egész, de állt a Boldogasszony egyháza.” A szerző további gondolatai szólhatnak akár a ma nem hívő emberének is: „Jól tudjuk, ma sok magyar van, aki az ilyen nyilatkozatban nem lát mást, mint a főpap kegyes hiedelmét, amit őseitől átvett és hagyományosan tovább ismétel. A fölényesen mosolygókat, akik a számtanon kívül másban nem hisznek, csak arra intjük, hogy az első világháború alatt Fatimában olyan valami történt, amitől a hitetlen nézők is térdre zuhantak...”

Miután Varga László lelkipásztor, e könyv lapjain is több helyütt olvashatunk a hitről és az istenkapcsolatról. László atya úgy véli, „Moszkva csak akkor tudna egészen leigázni minket, ha sikerülne elhitetnie velünk, hogy sem az égből, sem a földön nem várhatunk segítséget, és ha a nemzet reményt vesztve meghajolna a végzet előtt. Minden legyőzött népnek marad egy belső erődje, és amíg ez szilárdan áll, a hódító uralma ideiglenes marad. E belső erőd bástyái: a nemzet önérzete, a hagyomány ereje, a szabadság vágya, a szellemi függetlenség és a szenvedésre kész elszántság. Amíg ez a vár keményen ellenáll, győzelmünk el nem maradhat, sőt a mostani hódoltság is a jövendőbeni felemelkedés alapja lesz.”

A magyar nép jellemének a szerzetes szerint két meghatározó tényezője van, az értelem és a szenvedély.  Hangsúlyozza, hogy mindig több van belőle, mint kellene, s Bocskait idézi: „Mink az dolgot magát nézzük harag és szenvedelem nélkül, de ez a lélekalkat nem gyakori nálunk.” A szerző úgy gondolja, „Széchenyi lángelméje élesen látó, pontosan számító volt, de ugyanakkor roppant szenvedély is fűtötte. Bármennyire tisztelte őt a nemzet, mégis Kossuthot követte, aki mesteri módon tudott bánni az érzelmi erőkkel. Széchenyi volt a legnagyobb magyar, Deák Ferenc a haza bölcse, de Kossuth apánkra hallgatott a nép.” A magyarság jellemét, gondolkodását meghatározzák az erős érzelmek, és időnként bizony borúlátóak vagyunk: „Századok óta a nemzethalál látomása üli meg a lelkünket. A barokk korban egy ideig megint a nagyság és biztonság tudata lépett előtérbe, de egyébként még Pázmány és Zrínyi erős egyéniségén is kiütközik a balsors ütötte sebek fájdalma.”

Más helyütt pedig arról elmélkedik, hogy a magyarság ritkán jár az arany középúton, és a boldogulás lehetőségét az isteni tanítás követésében látja: „Mi vagy óriások leszünk, vagy senkik: vagy az Isten választottai, vagy a népek szemete. A középszer nálunk csalfa délibáb.” Az értelem és a szenvedély mellett pedig szintén fontosnak tartja a szerző az értékrend megtartását. „A legnagyobb nyomor, ha valaki értékvakságban szenved. Aki csak számban és mennyiségben gondolkozik, és nem látja mennyivel több az erkölcsi érték, végzetesen elszámítja magát. A legfőbb javakat sem pénzzel, sem hatalommal nem lehet megszerezni, mert azokat a személyiség képes önmagában létrehozni. Egy igazi anya szíve többet ér, mint az egész látható mindenség...” Tamási Áron gondolataival is egyetért a szerző, éppen ezért idézi az író hasonlatát a székelyekről: „Olyan a székely, mint a pisztráng a havasi patakban. Mindig a rohanó ár ellen úszik fölfelé. Ez a nagyszerű abban a kicsi népben, ez a tudat élteti, mert ez a rendeltetése.”

Könyvét hálaadó és egyben a magyarság sorsát összegző imádsággal zárja a szerző, amelyben helyet kap az önvád is. Kifejti, hogy egyes egyedül az isteni Gondviselésnek köszönhető, hogy a magyarság létezik. Részlet a Bujdosó elmélkedésből: „Századok királya, mindenható Isten! Bilincsbe verve, bujdosva, koldusan, mi magyarok hálát adunk neked, mert öröktől fogva akartál minket. Bizony magunk ellen is vétettünk nagyot, egymás vérébe balgán vertük a csapot,  de bármi történt, te mindig vigyáztál ránk, s hatalmad csodája, hogy még áll hazánk. Valami nagy szándékod van velünk, valami cél, amitől eddig iszonyodva szöktünk... Mohács óta minden csatánkon vesztettünk, de ha veled harcolunk, biztos a győzelmünk, mert te vagy a halálban győztes óriás, te vagy a föltámadás.”

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése