2014. március 5., szerda

A protestáns, aki katolikus lett

Miért ne lehetnék katolikus? – teszi fel magának a kérdést Andreas Theurer evangélikus lelkész, miután sorra veszi könyvében a katolikusok és a protestánsok hitbeli meggyőződésének különbözőségeit. Napjainkban számtalan vegyes házasság köttetik, de vajon a házasulandó felek és családtagjaik minden esetben tisztában vannak-e a felekezetek vallási nézeteivel?

Miért kérjük a szentek és a Szűzanya közbenjárását? Hogyan foganhatott szeplőtelenül Szűz Mária? Mit jelent Mária test szerinti mennybevétele? Miért kell meggyónni bűneinket a papnak? Szükséges-e a hét szentség? Miért van szükség a pápa jelenlétére? – kérdezik leggyakrabban a protestáns felekezetek tagjai a katolikus testvérektől, s mi, katolikusok tudunk-e felelni kérdéseikre? Andreas Theurer evangélikus lelkipásztor sorra veszi ezeket a kérdéseket, s hogy a végén milyen meggyőződésre jut, az kiderül a könyvből, amelyről elöljáróban annyit, hogy gyökeresen megváltoztatta a lelkipásztor és felesége életét.

Az evangélikusok legtöbbször a következőkkel indokolják, hogy miért jó, hogy nem katolikusok – írja a szerző, majd a következőket sorolja fel:
  • a pápa és a tévedhetetlenségre vonatkozó igénye,
  • Mária és a szentek tisztelete,
  • a búcsú,
  • a katolikusok nem csupán a hit által, hanem jócselekedetekkel is törekszenek az üdvösségre,
  • a liturgia pompája, hosszas és nehezen érthető volta.

Biblia és hagyomány
„A katolicizmus és a protestantizmus közti legtöbb teológiai probléma a Biblia és a hagyomány jelentőségének eltérő megítéléséből fakad” – véli Theurer. A szerző úgy látja, hogy az evangélikus tanítás szerint csak a Szentírásra támaszkodva lehet megfelelően tájékozódni, míg a katolikusok az egyházi hagyományt (értsd: apostolok szóbeli hagyománya) a Biblia értelmezőjeként és kiegészítőjeként tekintik. Mi volt előbb? Az írás vagy a hagyomány? – teszi fel ezután a provokatív kérdést a lelkipásztor. „Természetesen a hagyomány. A Biblia, azon belül is az Újszövetség, valamint a bibliai könyvek kánonja az egyházi hagyomány eredménye, nem pedig fordítva. Pünkösd ünnepe után már az első hetekben összegyűltek Jézus újonnan megkeresztelt tanítványai, nők és férfiak, és istentiszteletet tartottak, együtt ünnepelték az úrvacsorát, kereszteltek, áldást adtak, gyógyítottak, olvastak a Szentírásból (természetesen az Ószövetségből!), jócselekedeteket végeztek. Mihez igazodva alkottak ők ítéletet minderről?” – kérdezi a szerző, majd arra a következtetésre jut, hogy az apostolokat kérdezték meg, tőlük tanultak. „S ugyanilyen természetes az is, hogy az akkori liturgiák egyikéről sem találunk semmit az újszövetségi iratokban (...) Arról, hogy a Szentírás nem tér ki mindenre, amit Jézus mondott és tett, és sok minden szóban hagyományozódott át, maga az evangélium tanúskodik: »De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnánk egytől egyig, úgy vélem, maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket« (Jn 21,25).”



Minek a pápa?
A péteri hivatal kérdését vizsgálva a szerző a következő bibliai helyre hivatkozik: „Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel Egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta (Mt 16,18).” A szerző szerint a protestánsok ezt a gondolatot Péter személyére szűkítik le (hivatkozva egy esetleges fordításból adódó zavarra), s úgy tartják, hogy az ígéret csak magának Péternek szólt. A szerző ezzel nem azonosul, mivel értelmetlennek tartja, hogy „az ígéret csak Péter személyének szólt, az ő halálakor pedig érvényét vesztette.”


A pápa tévedhetetlensége
Az evangélikusok többnyire problematikusnak érzik a pápai tévedhetetlenség kérdését. „Amikor a római püspök ex cathedra beszél, azaz, amikor minden keresztények pásztorának és tanítójának feladatát teljesítve legfelsőbb apostoli akaratának nyilvánításával meghatározza, hogy egy-egy hitbeli vagy erkölcsi tanítás az egyetemes Egyház számára kötelező, akkor Szent Péter személyén át megígért isteni segítség révén azzal a tévedhetetlenséggel bír, amellyel az isteni megváltó a hitre vagy az erkölcsökre vonatkozó tanítás meghatározására nézve Egyházát felkészültté akarta tenni; ezért a római pápa ilyen határozatai nem az Egyház beleegyezése miatt, hanem önmagukból kifolyólag megmásíthatatlanok.”

A szerző nyomatékosítja, hogy ez a felhatalmazás nem azt jelenti, hogy a pápa bármilyen magánvéleményét vagy önmaga számára meggyőzőnek tűnő elképzelését általános egyházi tanítássá tehetné. A tévedhetetlenség azt jelenti, hogy ha a pápa valamely hittételt bizonyosan igaznak nyilvánít, akkor a hívők ráhagyatkozhatnak arra, hogy azt a keresztények mindig, mindenütt és mindannyian hitték.


Mária és a szentek tisztelete
A szentek és Mária tisztelete eljelentékteleníti Jézus Krisztust, az egyedüli megváltót. Tiszteletükről a Biblia nem ír semmit, ráadásul a szentek segítségül hívása a holtakkal való kapcsolatfelvétel, s mint ilyen, spiritizmus – mondják időnként a protestánsok.

Ezzel szemben a szerző egészen másként vélekedik erről a kérdésről. Először is fogalmakat tisztáz: a katolikus hívők nem praktikák segítségével fordulnak a szentekhez, hanem a közbenjárásukért imádkoznak. Továbbá különbséget kell tenni imádás, tisztelet és fokozott tisztelet között. „A szenteknek a katolikus tanítás szerint nem imádás, hanem tisztelet jár ki, úgyszintén a katolikus ember a Szentháromságban hisz, nem pedig Máriában vagy a szentekben. Az imádás Istent illeti, angyaloknak és szenteknek ellenben tisztelet, Máriának fokozott tisztelet jár ki (...) A katolikus tanítás szerint keresztény embernek nem is kötelessége a szentek tisztelete vagy segítségül hívása, ami természetesen a Mária-tiszteletre is vonatkozik.”


Mária test szerinti mennybevétele
Az evangélikusok gyakran vitatkoznak arról is, hogy Mária teste a halála után nem lett az enyészeté, mint egy közönséges emberé, hanem Fiához hasonlóan ő is a földi testével együtt fölvétetett a mennybe. „A katolikus tanítás arra nem tér ki, hogy Mária előzőleg meghalt-e (elszenderedett), vagy földi élete végén Isten úgy vette fel őt a mennybe testestül-lelkestül, hogy nem kellett elszenvednie a halált.” A protestánsok kételkednek ebben, mondván, a Biblia erről nem tesz említést. A szerző viszont egyetért azzal a gondolattal, miszerint ez logikus folytatása a szeplőtelen fogantatásról szóló tanításnak. „Ha Mária mentes volt az eredendő bűntől – hangsúlyozza a szerző –, akkor rá sem érvényes az az egyébként minden emberre vonatkozó szükségszerűség, hogy testileg meg kell halnia, hogy csak az idők végén, az utolsó ítéletkor támadjon fel újra.”

„Miért ne lehetnék katolikus? De fogalmazhatjuk úgy is: melyek azok a katolikus hittételek, amelyek olyan rettenetes tévútra vezetnek, hogy indokolt lenne miattuk szétszaggatni Krisztus Testét?” A reformációt 1517-ben egészen más kérdések hívták életre – véli a szerző. „Egészen biztos vagyok benne, hogy ha Luther egy olyan katolikus Egyházzal állt volna szemben, amilyennek ma ismerjük, nem kockáztatta volna az egyházszakadást. A mai különbségek katolikus részről nem nyomnak annyit a latban, hogy az megérné a szakadás fenntartását. Ha viszont ezt belátjuk és elismerjük, abból hívő evangélikus számára csak egy dolog következhet: az, hogy a megosztottságot meg kell szüntetni” – hangsúlyozza Andreas Theurer.

Hogy e könyv megírása és megjelenése milyen reakciókat váltott ki katolikus és evangélikus körökben, és ez hogyan befolyásolta a lelkipásztor további életútját, a kötetből kiderül, ahogy még több más vallási különbség is górcső alá kerül a könyvben.
Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése