2013. július 24., szerda

YouCat - A Katolikus Egyház ifjúsági katekizmusa

„Ilyen izgalmas könyvet már régen fogtam a kezemben” – hallom a minap az egyik barátnőmtől. – „Már a címe is érdekes: Youcat.” „Mi az a Youcat?” – kérdem tőle érdeklődve, mire őt átnyújtotta a könyvet, hogy lapozzam fel. „A tömör angol kifejezés a te személyes névmás (you) és a katolikus szó angol változatának (catholic) első három betűje. Én talán úgy fordítanám: a te hitvallásod, ami azonban nem lenne túl figyelemfelkeltő cím, tekintve, hogy a mai fiatalok nagyon is otthon vannak az angol nyelvet illetően” – magyarázta hitoktató barátnőm. Okfejtését hallgatva nyitottam fel a kezembe nyomott sárga könyvet, amelynek alcíme már kicsit közelebbit is elárult: A Katolikus Egyház ifjúsági katekizmusa. Így már világos. „Az izgalmas cím után vajon a folytatás is érdekes lesz?” – kérdeztem tőle, mire ő sejtelmesen mosolygott, s csak annyit mondott: „Ha gondolod, itthagyhatom.”

Nem csalódtam. Bár esténként ritkán adódik lehetőségem órákig egy helyben ülni, mégis lelkiismeret-furdalás nélkül tudtam olvasni, ugyanis a könyv felépítéséből adódóan egy-egy téma áttekintéséhez elegendő néhány perc is. Nem kellett amiatt bosszankodnom, hogy éppen a legjobb résznél kell becsuknom.

Mivel a Katolikus Egyház katekizmusának kivonatát tartalmazza a könyv, azt gondoltam, kissé tankönyvszerű lesz. Mindenesetre kellő optimizmussal lapoztam bele. Először csak – mint a gyerekek – átlapoztam a képeket. Nem szégyen ez, hiszen mi, felnőttek is szeretjük, ha valami színes és ízléses. Aztán kikerestem azt a témát, ami a legjobban érdekelt. A következő pár este is így telt. Kérdések, amelyek érdekeltek: vagy azért, mert nem tudtam rájuk a választ, vagy, mert nem voltam biztos bennük, vagy pusztán kíváncsiságból, mert eddig nem gondoltam, hogy erről is illett volna tudnom!

Tudta például, hogy milyen az Egyház magatartása az újra házasságot kötő elváltakkal szemben? Hogy miért fejezzük be a Miatyánkot Amen-nel, és mit jelent az, hogy ne vígy minket kísértésbe? Előfordult már, hogy imádkozás közben semmit nem érzett és ez elvette a kedvét a folytatástól?

„Minden imádkozó megtapasztalja imádkozás közben a szétszórtságot; belső ürességet, lelki szárazságot érez, sőt még ellenszenvet is az imádsággal szemben. Ha ilyenkor hűségesen kitartunk, az már maga is imádság. Hosszú időn át még Lisieuxi Szent Teréz sem tudta érezni Isten szeretetét. Röviddel halála előtt egy éjszaka meglátogatta őt Céline nővére. Látta, hogy Teréz összekulcsolja a kezét. »Mit csinálsz? Meg kellene próbálnod aludni« – vélte Céline. »Nem tudok. Nagyon szenvedek. De imádkozom.« »És mit mondasz Jézusnak?« »Semmit sem. Csak szeretem őt.«”

„Minden embernek van egy imádsága, amelyik csak az övé, mint ahogyan van egy lelke, amelyik csak az övé. Amint nehéz megtalálni a lelkét, ugyanúgy nehéz megtalálnia az imádságát” – idézi Elie Wiesel holokauszt túlélő szavait a könyv.

„Aki egyházi esküvő után elválik, és házastársa életében új kapcsolatot kezd, természetesen Jézusnak a házasság fölbonthatatlanságára vonatkozó világos követelménye ellen cselekszik. Ezt a követelményt az Egyház nem törölheti el. A hűség visszavonása ellentétben áll az Eucharisztiával, amelyben az Egyház éppen Isten szeretetének visszavonhatatlanságát ünnepli. Ezért nem járulhat szentáldozáshoz az, aki ilyen ellentmondásos állapotban él” – szól a katekizmus egyértelmű válasza a válás kérdését illetően. Gyakorlati tanácsot természetesen itt is talál az olvasó. E szerint az elváltakat arra buzdítják, hogy – amennyire lehetséges – továbbra is éljenek keresztény módon, vegyenek részt a szentmisén, még ha nem is áldozhatnak, legyenek a közösség tagjai, gyakorolják a bűnbánat cselekedeteit, áldozatosan neveljék gyermekeiket és továbbra is bizalommal forduljanak a lelki vezetőjükhöz.

„A keresztények a zsidókhoz hasonlóan minden imádságukat a legrégibb idők óta »Amen«-nal fejezik be, és ezzel azt mondják: »Igen, így legyen!« Amikor egy ember »Amen«-t mond saját szavára, »Amen«-t életére és sorsára, »Amen«-t a rá váró örömre, akkor találkozik a menny és a föld, és a célnál vagyunk: a Szeretetnél, amely kezdetben teremtett minket.”

Ne vígy minket kísértésbe... imádkozzuk a Miatyánkban. De vajon tudjuk-e, hogy mit is jelent pontosan ez a mondat? „Mivel minden nap és minden órában fenyeget a veszély, hogy bűnbe esünk, és nemet mondunk Istennek, ezért Istenhez sóhajtunk, hogy ne engedjen minket védtelenül a kísértés hatalmába kerülni.” Jézust is megkísértették, s tudja, hogy mi, halandó emberek nem nagyon tudunk szembeszállni a gonosszal. Éppen ezért a Miatyánk kérését ajándékozta nekünk, amely arra tanít, hogy a próbatétel óráiban is bízzunk Isten segítségében – olvashatjuk a könyvben, mellette pedig Szent Ágoston szavain elmélkedhetünk: „Aki nem szenved kísértést, nincs próbára téve, aki pedig nincs kipróbálva, nem halad előre.”

Végül pedig a számomra legfontosabb kérdéssel zárnám gondolataimat: Miért nem csak kenyérrel él az ember, „hanem minden igével, amely az Isten szájából származik” (Mt 4,4 MTörv 8,3 szerint)? Ez a mondat arra emlékeztet minket, hogy van az embernek lelki éhsége, amelyet anyagi eszközökkel nem lehet csillapítani. Kenyér híján meghal az ember, de akkor is meghalhat, ha csak kenyeret kap. Lelkünk mélyén az »örök élet igéi« (Jn 6,68) táplálnak minket, és nem romlandó eledel (Jn 6,27), a szent Eucharisztia” – tanítja az ifjúságot a Youcat, majd az oldalak szélén található idézetek között Teréz anya ide illő gondolatain töprenghetünk: „Éhezhet az ember a mindennapi kenyérre, de éhezhet szeretetre, jóságra és kölcsönös megbecsülésre is – és ez az a nagy szegénység, amelytől ma olyan nagyon szenvednek az emberek.”

A könyv 527 kérdésre ad tömör, lényegre törő választ, s a lapszélen gyakorlati tanácsok és témába vágó idézetek segítik azok értelmezését. A katekizmus tanítását a modern élet körülményei között magyarázza a kiadvány. Számomra olyan könyv ez, amit szemmagasságban helyezek el a könyvespolcon, így ha valami nem világos hitünk tanítását illetően, hamar fel tudom lapozni, azután pedig könnyedén, okosan és logikusan érvelhetek egyházunk tanítása mellett.

További információt a kiadvány címére kattintva kaphat: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése