2013. június 27., csütörtök

A pápa, aki szembeszállt Hitlerrel

Elsősorban a történelmet kedvelők számára ajánljuk „A pápa, aki szembeszállt Hitlerrel” című könyvet, amely ezekben a napokban jelent meg magyar fordításban. Az eredeti mű (2011) a népszerű történész-író, Michael Hesemann tollából született, s Laki Ferenc fordításában most már magyarul is olvashatják a történelemkedvelők.

A szerző bevezetőjében azt olvashatjuk, hogy XII. Piusz pápáról a múltban világi körökben kialakult egy nagyon negatív kép, amelyhez hozzájárult egy színdarab is. A darab szerzője korábban a Hitlerjugend tagja volt, majd könyvkereskedőként, később pedig egy kiadónál szerkesztőként dolgozott. A Helytartó című darabja nagyban hozzájárult a XII. Piusz pápáról kialakult torzkép, karikatúra létrejöttéhez. Ezzel szemben azonban már a hatvanas években elindult a boldoggá avatási eljárás. Az életéről szóló dokumentációt és az oltárra emelésének indokait tartalmazó positio mintegy 3500 oldal terjedelmű. Több száz dokumentum és interjú található benne, amelyek a pápa szűkebb környezetében lévő szemtanúkkal készültek. „A hatkötetes positiót elsőként szaktörténészek, majd egy teológusokból álló bizottság, és végül, harmadik és utolsó fokon a bíborosok és püspökök vizsgálták, akik a boldoggá és szentté avatási kongregáció grémiumát alkották. 2007. május 8-án egyhangúlag elfogadtak egy dekrétumot, amely megállapította, hogy a II. világháború alatt uralkodott pápa az erényeket hősies fokon gyakorolta” – írja Hesemann. XVI. Benedek pápa 2009. december 19-én írta alá a dekrétumot, miután egy független történészi bizottság még egyszer áttekintette azt. Ezzel XII. Piusz boldoggá avatási eljárása utolsó, a csoda megállapításának szakaszába lépett.

Ma is sokakat érdekel, hogy megállíthatta volna-e XII. Piusz pápa a hitleri szörnyűségeket, miközben, mint ismeretes, nyíltan elítélte a háborút és a zsidóüldözést? A szerző, Michael Hesemann a Vatikáni Titkos Levéltárban gyűjtött anyagot jelen könyve elkészítéséhez, hogy megrajzolhassa az olvasónak a pápa valódi képét, amely torzításoktól és hazugságoktól mentes. A könyv végigveszi Eugenio Pacelli életútját, kezdve születésével, gyermekkorával és a családi háttér bemutatásával. Édesapja egyházjogot tanult, és a Sacra Rota-n lett ügyvéd. 34 éves volt, amikor feleségül vette a 27 éves Virginia Graziosit. Eugenio a házaspár harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot Róma Ponte városnegyedében. „Nem voltak gazdagok, a házban nem volt központi fűtés, és télen a szülők és a gyerekek is egy kis kályhánál melegedtek. Mégis voltak antik bútoraik, értékes műkincseik, ezüst étkészletük és drága porcelánjaik, de mindenekelőtt egy gondosan válogatott könyvtáruk. Pacelliék külön játszószobát rendeztek be a gyerekeknek, mert nem akarták őket az utcára kiküldeni. Megengedhettek maguknak egy szolgálólányt, jártak operába, és amikor szép volt az idő, az apa, Filippo kocsit bérelt, hogy a család vidékre utazzon. A forró nyarakat a tenger mellett töltötték, vagy a család vidéki birtokán, Onanóban.”

Eugenio érdeklődő, tudásra szomjazó gyermek volt, rengeteget olvasott. Két dologban lelte igazán örömét, a tanulásban és az olvasásban – írja róla a szerző. „1885 őszén Eugenio Pacelli elhagyta azt a klerikális közeget, amelyben gondtalan ifjúságát töltötte. »Ellenséges területen« is meg kell, hogy állja a helyét. Apja úgy döntött, elég volt az egyházi tanintézetekből, és haladéktalanul – csakúgy, mint egy éve a fiútestvérét – a város legjobb hírű állami gimnáziumába küldte... 1894 őszén, amikor egyértelművé vált számára elhivatottsága, a patinás Capranica papi szemináriumára jelentkezett... Mire véget ért a második szemeszter, Pacelli már több tárgyból kitüntetést kapott.”

Pappá szentelését követően egy ideig még a szüleinél lakott, reggelente misézett, délutánonként gyóntatott, közben pedig továbbra is tanult. Szorgalmának és igyekezetének köszönhetően hamar felfigyeltek rá a Vatikánban is, és egy este Gasparri érsek – akinek Pacelli nagy tisztelője volt – látogatta meg a családot, s a következő kérdést tette fel Eugeniónak: „El tudná képzelni, hogy belépjen az Egyház diplomáciai szolgálatába?” „1901. február 2-án kezdte meg tevékenységét a vatikáni Államtitkárság szűk és sötét helyiségeiben, eleinte mint gyakornok, majd 1903. október 1-jétől mint előadó.” Később a Külügyi Hivatal titkára, vagyis pápai külügyminiszter lett. 1915-ben azt a feladatot kapta, hogy építse ki a pápai segélyszervezetet a hadifoglyok számára valamennyi oldalon. „Ez természetesen Pacellinek teljesen megfelelő munka volt, és ő meg is mutatta, hogy kitűnő szervezőkészséggel rendelkezik. Így jött létre a felebaráti szeretet nemzetközi hálózata... A pápa megbízásából Bécsbe utazott, hogy Ferenc József császárnak olyan ajánlatot tegyen, amely Olaszországot távol tartotta volna a háborútól” – írja róla Hesemann, majd a további fejezetekben is kifejti Pacelli tevékenységét, megismertetve az olvasót a pápává választás előtti évek kemény munkával töltött többi eseményével is.

„Pacelli camerlengo bíborosként a sede vacante idején, azaz a pápa halála és utódjának megválasztása közti időben az Egyház ügyeit intézte. Ő készítette elő XI. Piusz temetési ünnepségét éppúgy, mint a konklávét, az új pápát megválasztó gyűlést.” A szavazással kapcsoltban a szerző azt írja, hogy már a második szavazati körben 62-ből 48 szavazat egy emberre esett, a harmadikban pedig 61 esett szintén rá. „Ő volt Eugenio Pacelli.”

Hesemann könyvét olvasva XII. Piusz pápaságának eseményei mellett bővebb kitekintést kap az olvasó a világtörténelmi eseményekre is, elsősorban a pápát érintő momentumokra reflektálva. Megismerhetjük a bombázások miatt megsérült lakosságért aggódó szentatyát, aki habozás nélkül siet az emberek közé, hogy segítséget és vigaszt nyújtson a híveknek. A II. világháború eseményeit végigkísérve, a szerző a pápa által és a pápának íródott leveleket közöl, elemzi a különböző politikai megnyilvánulásokat, lépéseket, mérlegel és következtetéseket von le.

Az 1940-es évek eseményei között megemlíti a szerző, hogy „még egyszer, írásban Mussolinihez fordult, és kérte, ne tegyen egyetlen olyan lépést sem, amely lángba borítaná Európát, és elképzelhetetlen szenvedést okozna az embereknek. »Mások akaratát és szándékát is figyelembe kell venni« – hangzott a Duce lakonikus válasza. Ezt követően a pápa ismét elítélte a háborút és annak kirobbantóit: az 1940. évi húsvéti prédikációjában XII. Piusz a háborút azok közé »az erkölcsi fekélyek« közé sorolta, amelyek »elcsúfítják az emberi szívet«, és amelyek közül a legrosszabbnak a hamis eskü számít. Ez nyílt vádbeszéd volt Hitler ellen. »Rosszhiszeműen, többször megszegték a szerződéseket, és ezáltal megsértették a nemzetközi jogot. Nyílt városokat és falvakat terrorizáltak, bombáztak és gyújtottak fel; fegyvertelen férfiakat, betegeket, botladozó aggastyánokat és ártatlan gyerekeket raboltak el otthonukból, vagy lőttek agyon« – foglalta össze Nazareno Padellaro a békepápa megindító vádbeszédét.”

A pápát mélyen lesújtották az embertelenségekről szóló hírek. 1943. június 2-án mondott beszédében megemlítette „azok számos kérését, akik félelemmel teli szívvel könyörögve hozzánk fordulnak. Ők azok, akiket nemzetiségük vagy faji hovatartozásuk miatt nagy veszedelem fenyeget, és súlyos fájdalmak gyötörnek, sőt, akik – anélkül, hogy erre bármilyen okot szolgáltattak volna – olykor kiirtásra ítéltettek... Ezzel kapcsolatban hozzánk és az illetékes hatóságokhoz intézett minden egyes szót és nyilvánosan tett utalást a legteljesebb mértékben komolyan kell vennünk és mérlegelnünk kell, a szenvedők érdekében, hogy helyzetük – akár akaratlanul, akár figyelmetlenségből – ne váljon még súlyosabbá és elviselhetetlenebbé, mint korábban volt.”

Hogy mit értett ez alatt a pápa, egy 1942 karácsonyán elhangzott beszédéből kiderül: „Az emberiség a béketeremtés fogadalmával azoknak a százezreknek tartozik, akiknek önhibájukon kívül, gyakran csak nemzeti hovatartozásuk vagy származásuk miatt a halál vagy a lassú pusztulás jut osztályrészül.” A pápa tömör szavaira a világ is felfigyelt: „Ezen a karácsonyon a pápáé az egyetlen lázadó hang a néma kontinensen.”

Ahogy a fenti, úgy – a könyvet olvasva – sok más idézett részből kiderül, hogy XII. Piusz nemcsak pápasága ideje alatt, hanem már a korábbi években is elhatárolódott a hitleri eszméktől, az adott kor lehetőségeihez mérten küzdött ellenük és igyekezett szem előtt tartani az ártatlan és kiszolgáltatott emberek sorsát. Michael Hesemann könyve átfogó képet nyújt a szentatyáról, a könyv bibliográfiája számos forrást feltüntet, valamint képeken is végigkísérheti az olvasó az eseményeket.
•     •     •
További információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

2013. június 25., kedd

Felfedezőtúra kezdőknek és haladóknak

Az elsősorban gyermekek számára készülő Tiszták, hősök, szentek sorozat legfőbb célkitűzése az volt, hogy olyan füzetet adjunk a gyerekek kezébe, amely színes képek segítségével és lényegre törően mutatja be a magyar és a világegyház legismertebb szentjeit. Örömmel tapasztaljuk azonban, hogy a sorozat eddig megjelent köteteit nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is szívesen lapozgatják.  

A sorozat legutóbb megjelent hatodik füzete az apostolokat és az evangélistákat mutatja be. Az olvasók megtudhatják, hogyan lettek Jézus első követői apostolokká, mi volt a foglalkozásuk, mielőtt tanítványok lettek, s később, hitükben megerősödve hol hirdették az evangéliumot. A könyvből kiderül, hogy a tanítványok között voltak becsületesen dolgozó halászok, akadt viszont olyan is, akinek kezdetben nem örült a többi tanítvány. Máté apostol korábban zsarnok vámszedő volt, akit az emberek megvetettek. Jézus mégis a tanítványai közé hívta őt azzal a szándékkal, hogy jó útra térjen. Saul kezdetben szintén nem kedvelte a Mestert, sőt katonaként mindent megtett annak érdekében, hogy Jézus követőit üldözzék. Jézus azonban azt szerette volna, hogy ő is meghallja az Úr hívó szavát. Ennek története bizonyára sokak számára ismerős:

Pál Saul néven született Tarzuszban, és a farizeusok közé tartozott, akik üldözték a keresztényeket. Jelen volt István diakónus megkövezésénél is. (ApCsel 7,58)

A damaszkuszi úton csodás eseményben volt része. Egy hang így szólt hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az folytatta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.” Saul feltápászkodott a földről, kinyitotta a szemét, de nem látott. (ApCsel 9,4-8)

Néhány nap múlva visszanyerte látását, megtért és Pál néven Jézus Krisztus követőjévé vált. Ezt nevezzük pálfordulásnak. Három missziós útja során járt Szíriában, Kilikiában, Antiochiában, Makedóniában, Korintusban, Palesztinában és Efezusban is. Több levelet írt. Ezek buzdítást és tanítást tartalmaznak. Ilyen a tesszalonikaiakhoz, a korintusiakhoz, a galatákhoz, a Filemonhoz, a Timóteushoz és Titushoz, a rómaiakhoz, a kolosszeiekhez és az efezusiakhoz írt levél. Róma mellett szenvedett kard általi vértanúhalált 67-ben.

A tanítványok mindenhová örömmel és bátran követték Jézust, láthatták csodatetteit, és sokat tanulhattak tőle az Atyáról. Közülük egy valaki azonban mégis elárulta őt. Júdás helyett Mátyást választották maguk közé az apostolok:

Mátyás Júdás helyett csatlakozott Jézus tanítványi köréhez. Júdás elárulta Jézust, árulásáért cserébe pedig pénzt ígértek neki. Jézus tudta, hogy tanítványai közül valaki feladja, ezért az utolsó vacsorán a következőket mondta: „Az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van róla írva, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát.” (Mk 14, 21)

Jézus feltámadása után a tanítványok Júdás helyett új apostolt akartak választani maguk közé. Olyan embert, aki már korábban is követte Jézust, ismerte és hitte tanításait. Két jelöltjük volt, Mátyás és Barnabás, végül sorshúzással Mátyást választották. Mátyás Júdeában prédikált. Útja során számtalan csodát tett. A vakoknak visszaadta a látását, a süketek ismét hallottak, a bénák újra tudtak járni, a leprások pedig visszanyerték egészségüket. Mátyás ördögűzéseket is végzett, sőt halottakat is feltámasztott. Csodái miatt bevádolták és megkövezésre ítélték. Ereklyéi a trieri Szent Mátyás-bazilikában találhatók.

S van egy másik apostol, akinek a neve az áruló Júdás kapcsán ismerős lehet. Ő Júdás Tádé, akit a névrokonság miatt sokáig méltatlanul mellőztek a közbenjárásért imádkozók.

Júdás Tádé Alfeus fia és Jézus rokona volt. Édesanyja és a Szűzanya valószínűleg unokatestvérek voltak. Neve miatt sokszor azonosították az áruló Júdással, ezért sokáig csak kevés tisztelet övezte és kevesen kérték közbenjárását.

Az áruló Júdástól való megkülönböztetésül kapta a Tádé nevet, amelynek jelentése: bátor, elszánt. Őt nevezzük a veszett ügyek patrónusának, ami azt jelenti, hogy leggyakrabban a megoldhatatlannak tűnő gondok idején kérjük a segítségét.

Jézus Krisztus mennybemenetele után Tamás apostol Edesszába küldte Tádét, aki felkereste a leprában szenvedő királyt, és elmondta neki, hogy ő Jézus tanítványa. Az uralkodó ekkor megtért, Tádé pedig a király arcára terített egy kendőt, amelyen Jézus képmása volt. A király azonnal meggyógyult.

Tádé apostol később Mezopotámiában hirdette az evangéliumot. Valószínűleg Perzsiában szenvedett vértanúságot. Kezében vándorbottal vagy Krisztus képmásával ábrázolják.

Jézus halála és feltámadása után az apostolok tovább hirdették tanítását. Arra törekedtek, hogy minél több ember megismerje az evangéliumot, ezért nem voltak restek akár több ezer kilométert is gyalogolni, idegen országokat és tájakat felfedezni, hogy ott is tanúságot tegyenek a Megváltóról. Nem volt könnyű dolguk, hiszen Jézushoz hasonlóan őket sem fogadták mindenhol örömmel, sőt sokszor üldözést is szenvedtek keresztény hitükért. Mégis a végsőkig helytálltak és akár életük árán is tanúságot tettek Jézusról. Mély hitük és az Úr iránti szeretetük példa értékű és követésre méltó számunkra is. A füzetbe belelapozva a gyerekek megismerhetik, a szülők pedig feleleveníthetik ez irányú ismereteiket is.

Visszakapcsolódva a bevezető gondolatokhoz, az apostolokat és evangélistákat bemutató füzetet – akárcsak a sorozat eddigi köteteit – gyerekeknek, szülőknek és nagyszülőknek egyaránt ajánljuk. Akár a strandra is magunkkal vihetjük, s ha a gyerekeket sikerült kicsalogatni a vízből, a családtagok közösen belelapozhatnak, együtt nézegethetik a szentek attribútumait ábrázoló képeket, és felfedezhetik az általuk eddig kevésbé ismert vagy kedvelt szentek élettörténetét.

További információt a kiadvány címére kattintva kaphat: 

Boldogok, akik hisznek

Bár a könyv alcíme, Családi hittankönyv arra utal, mégsem hagyományos tankönyvet tart kezében az olvasó. Ebben a kiadványban benne van minden, ami ahhoz kell, hogy félig komoly, félig pedig játékos formában, családtagjainkkal közösen még jobban elmélyedjünk a hitben.  

A szerző, Szabó József László több korosztály igényeit is figyelembe véve állította össze könyvét, így könnyed, olvasmányos stílusú történeteket, énekeket, leveleket, magyarázó részeket, a II. Vatikáni Zsinatról szóló mellékletet, rövid, tömör definíciókat a katekizmusból, az egyházi év felépítését, a szentségek bemutatását és segédanyagként szolgáló, elgondolkodtató kérdéseket is találunk benne.

Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szól az alábbi történet, melyet elolvasva a közösségi létről gondolkodhatunk. „Egy jó király nem értette, hogy miért nem boldogul népe. Hiszen volt munka, a föld gazdagon termett, nem támadott az ellenség. A király jól kormányzott, nem sújtotta nehéz adókkal népét. Támadt egy gondolata. Nagy lakomát szervezett, ahová országa minden polgárát meghívta. A hírnökök országszerte hirdették a nagy eseményt. Azt is közzétették, hogy a király minden jóval ellátja az embereket a lakomán, de a maga borát mindenki maga hozza. Ha megérkezett, öntse egy hatalmas hordóba, és majd onnan osztják szét a lakoma vendégeinek. Meg is érkezett az ország teljes népessége. Hozták magukkal tömlőikben a bort, és beleöntötték a királyi udvaron felállított hatalmas hordóba. A lakoma elkezdődött, de amikor megízlelték az ezüst serlegekbe töltött közös bort, mindenkinek elkomorodott az arca. Legfőképpen a királynak. A serlegekben egyszerű folyóvíz volt. Mindenki úgy gondolkodott, hogy mivel a többiek bizonyára finom bort hoznak, ő akár vizet is tölthet a hordóba. Így aztán senki sem hozott bort. A király pedig ünnepi beszéd helyett csak ennyit mondott: Én már értem, hogy miért nem boldogultok. Ti is rájöttetek?”

Korunkban egyre gyakrabban bomlanak fel az ember számára nélkülözhetetlen közösségek – állapítja meg a szerző –, ebben a helyzetben pedig az Egyháznak adnia kell azt, ami egyébként is a lényege: közösséget Istennel és közösséget az embereknek egymással. A könyv egy másik fejezetében egy ide kapcsolódó gondolatot olvashatunk a kiemelt keretben: „Az Egyház vallja, az ember természete szerint közösségi lény, és feladata annak a közösségnek az ápolása és gondozása, amely segíti és fenntartja őt.”

A szerző – egy másik fejezetben – az elsőáldozással kapcsolatos elméleti és gyakorlati információk mellett közöl egy levelet, amely a szülőknek íródott. Ebben hangsúlyozza, hogy az elsőáldozás abban az életkorban történik, amikor a kisgyermek már elég idős ahhoz, hogy megértse, tetteinek súlya és következménye van. Korábban életkorából kifolyólag nem követhetett el súlyos bűnöket, elegendő volt a szülők és nagyszülők oltalmazó imádsága. Az első szentgyónással és szentáldozással azonban új fejezet kezdődik a gyermek hitéletében. „A gyermek megérti, hogy az elsőáldozással szorosabbra és még személyesebbre kell fűznie kapcsolatát Jézussal, aki az ő személyes üdvözítője... Hamarosan erőteljes döntési helyzetekbe kerül. Bűn vagy erény? A megkülönböztetés képességének kiművelésén túl az erény értelmét, a belőle fakadó jót is be kell mutatnunk. Az Egyház azt szorgalmazza, hogy az elsőáldozásra még a család készítse fel a gyermeket.” Ennek három lehetséges módja, hogy a szülő tanulja együtt a hittant gyermekével, jelezzék felé, hogy ezt ők is fontosnak tartják. Örömmel várják az elsőáldozás napját, hiszen ez nagy ünnep, ami viszont csak akkor válik igazán ünnepivé, ha megfelelő hangsúlyt kap annak központi eseménye, a szentmise.

Mi az imádság? – teszi fel a kérdést a szerző egy következő fejezetben, majd rögtön válaszol is rá, miszerint az imádság Isten és ember személyes találkozása, lélektől lélekig. A Szabó József László úgy gondolja, imáról akkor beszélhetünk, ha annak hatásai látszanak. Az imádkozó ember mélyebb ismeretre jut, és elérnek hozzá az isteni üzenetek. „Bizonyos élethelyzetekben egészen világossá válik, hogy ki az imádság embere, és ki nem az (pl. egy temetés kapcsán). Az imádság mintegy áttisztít bennünket. A lelkünket és a szellemünket rendkívüli módon szennyező külvilág hatását távol tartja tőlünk. Az imádság embere elszakad a bűntől” – véli a szerző, valamint hozzáteszi, hogy az imádság lelkületének kialakulásához elengedhetetlen feltétel a szentgyónás. Szabó József László megkülönbözteti a száj és az értelem imáját. A száj imáját jelenti az, amikor az egyházi iskolában a gyermekek a tanítás elején és végén automatikusan felállnak és közösen imádkoznak. De hasonlóan imádkozik a szentmisén az is, aki csak testben van igazán jelen. Az imádság egy emelkedettebb formája az, amikor valaki az egész teremtést átöleli, és hála tölti el a szívét Istenre gondolva. Azonban az imádság mindkét módja egyaránt értékes. Ezeken kívül a szerző különbséget tesz elmélkedés (amikor nem a szavakat keressük, hanem a dolgok belső értékelésére vágyódunk), szemlélődő ima (amely során a szemlélődés és az elmélkedés elmélyültebb formája, a hangsúly és a figyelem teljesen a lélekre tevődik át), de létezik röpima, hálaadó, dicsérő, engesztelő és kérő ima is.

Az imádság bármely formáját választhatjuk adott élethelyzetünktől és a szituációtól függően. A szerző kiemeli a közös családi imádság jelentőségét. Hasznosnak találja, ha a családtagok minden este összegyűlnek, és ki-ki a saját szavaival foglalja össze a nap eseményeit, tanulságait, értékes pillanatait. A szerző a következő hasznos tanácsokkal szolgál a közös esti imádságot illetően: „Az imára lehetőleg énekkel hívogassunk. A kiskamasz szívesen veszi, ha ő hívogatja össze hangszerével a családot. Az imának mindig fix helye és időpontja legyen. Sohasem igazodjon a televízió műsoraihoz, (hiszen akkor) elveszti ünnepi jellegét. A kicsi gyermeknek az ének után olvassunk vagy mondjunk el egy történetet, a nagyobbaknak pedig egy szentírási részletet. A kicsiknél a történet után mindenki mondjon el egy eseményt, ami aznap történt vele, és amiért nagyon hálás a mennyei Atyának. Tanítani kell a gyermeket, hogy értékkereső, értékfelismerő és értékrögzítő legyen. A nap értékmegjelöléssel záruljon!”

A családi hittankönyv tehát kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól. A szerző figyelembe veszi a mai emberek hitproblémáit, sérüléseit és a körülöttünk rohamosan változó világ kérdésfelvetéseit. Egy kicsit a gyermek, egy kicsit pedig a felnőtt szemével reflektál egy-egy problémára, ezzel segítve a generációk különböző gondolkodásmódjának összehangolását.

További információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

2013. június 12., szerda

Találkozás Jézussal a szent helyeken

Gyürki László pápai prelátus, szentföldkutató azon kivételezett személyek egyike, aki eddigi élete során többször ellátogatott a kereszténység legszentebb helyére, a Szentföldre. Számos írás jelent már meg tőle e témával kapcsolatban. A Szent Pál útjain című könyv Pál apostol tevékenységét és útjait követve bepillantást enged a kereszténység első időszakának küzdelmeibe. A Magyar zarándokok és emlékek a Szentföldön című munka viszont a magyar uralkodók és zarándokok néhol küzdelmes szentföldi útjait veszi sorra. A Találkozás Jézussal a szent helyeken ezúttal lelki zarándoklatra invitálja az Olvasót. Egyfajta útikönyvnek is tekinthetjük e kiadványt. Aki már járt a Szentföldön, mintegy újra felelevenítheti, összefoglalhatja élményeit, aki pedig még nem, bizonyára kedvet kap az utazáshoz.

Gyürki atya a táj földrajzi adottságaival ismerteti meg először olvasóját, több helyen utalva arra, hogy a Szentföld 2000 évvel ezelőtti és mai képe jócskán különbözik egymástól. A tájegységek bemutatásánál mindenekelőtt hangsúlyozza: „Nincs a földnek még egy olyan országa, ahol ilyen kis területen ennyi változatosságot, különböző tájat lehetne találni (síkság, hegyvidék, virágzó mezők, sivatagos tájak). Ezt látjuk, mikor a Szentföld különböző vidékein járunk. Csodálkozva fedezzük föl, hogy már maga ez a föld és rajta az élet tele van teológiai mondanivalóval, Isten megtapasztalásával.”

A földrajzi tájak közül a sivatag a találkozás helye – írja a szerző. „A sivatag mérhetetlensége, benne az elhagyottság, a barátságtalanság (MTörv 1,19)” félelemmel tölti el az embert, s csak azért halad át a sivatagos területen, hogy zöldet találjon nyája számára. „A sivatag megvilágítja az ember szívét” – véli Gyürki atya, hiszen aki a Negevben vagy a Sinai ösvényein jár, átélheti az ember igazi dimenzióit: „aki egyedül van, elveszett és tehetetlen, de újra Isten kezébe teheti le sorsát, akivel azután minden lehetséges számára, és ekkor a sivatag újraéled.” A sivatag mindig kiszámíthatatlan. Előfordul, hogy hosszú területet kell bejárni a zarándoknak, mire rátalál egyetlen zöld területre, egy fára vagy egy bokorra, amely azt jelzi számára, hogy ott újra van víz, vagyis élet. „Ez »megtapasztalható« bizonyítéka Isten jelenlétének: annak az éltető erőnek érinthető jele, amit a Teremtő kiöntött a természetbe (Iz 41,19).” Aki járt már a Szentföld sivatagos területein, és látott már a szárazságban felbukkanó oázist, az előtt bizonyára még erőteljesebben körvonalazódik a mustármag-hasonlat jelentésköre.

A földrajzi tájak bemutatása és teológiai tartalommal való megtöltése után a Jézushoz kapcsolódó helyeket keresi fel a szerző. Ezt az ötödik evangéliumnak nevezi Gyürki atya, hiszen véleménye szerint, aki ellátogat a szent helyekre, még jobban megértheti az írott négyet, s ezáltal még közelebb kerülhet Jézushoz.  A zarándok első útja Názáretbe vezet. Názáret egy kis völgyben fekszik, észak felől a 490 méter magas Dzsebel-en-Nebi Szain határolja. A völgyet hosszában 20, széltében 10 perc alatt be lehet járni. A mai Názáretben arabok, főként muzulmánok élnek. A nazara szó őrt jelent. „A keresztények számára Szűz Mária az őr, az Ige letéteményese. Készsége és Istennek mondott IGEN-je nekünk adta Fiát, a világ üdvözítőjét.” Az első században egyetlen kútja volt Názáretnek, amely ma a város északi oldalán található és Mária forrásának nevezik. Ennél a forrásnál található a görög ortodoxok Szent Gábriel temploma. A mai látogató természetesen már nem ezzel a kicsi Názárettel találkozik, hanem egy nagyobb és fejlődő várossal. Az itt élők azonban továbbra is őrzik a kétezer évvel ezelőtti események emlékét, és „alázatosságban, imádságban, elmélkedésben és munkában tesznek tanúságot Krisztus megtestesüléséről.” Itt található a hatalmas, kétszintes Angyali Üdvözlet-bazilika, amelynek központi része a barlang, vagyis Mária háza. A benne lévő fehér márványoltáron a következő felirat olvasható: „Verbum caro hic factum est (Az Ige itt lett testté). A tábla az emberiség történetének legnagyobb eseményére emlékeztet, amelyről Szent Lukács evangéliumában olvasunk (Lk 1,26–38).” Ebben a környezetben szinte ma is érezzük a Szűzanya és Gábor angyal jelenlétét. „Ide jött a főangyal Isten trónjáról, hogy az örökkévaló Isten köszöntését hozza a kegyelemmel teljes Szűz Máriának” – véli a szerző. „Szent óra ez az ég és a föld számára – a hívás órája és a kiválasztás órája: Mária, Isten téged választott ki, hogy Isten Fiának anyja légy. »A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; s ezért a Szentet, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni« (Lk 1,35).”

Názáretben folytatva utunkat, lélekben elsétálhatunk az Angyali Üdvözlet bazilikájától száz méterre található Szent József-templomhoz, amely alatt szintén egy barlang található, Szent József egykori háza. Ezen a helyen cseperedett fel Jézus.

E fontos települést elhagyva a szerző Ain Karem-be kalauzol bennünket, amely három domb között, egy üde oázisban terül el. Ain Karem ma már Jeruzsálem része, egykor azonban különálló település volt. Nevének jelentése: nemes forrás vagy szőlőhegy forrása. Mária „itt találkozott idős rokonával, Erzsébettel, aki a Szentlélek indítására így köszönti: »Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse.« Ezután Mária egy szép énekben fejezi ki háláját Isten iránt, amelynek kezdő sora így hangzik: »Magasztalja lelkem az Urat...« Szent Lukács evangéliumából megtudjuk, hogy később Zakariás házában megszületett az angyal által előre jelzett gyermek, Keresztelő János.” 

A Szentföldet felkereső zarándokok útjának egy nagyon fontos állomása a Születés bazilikája Betlehemben. Minden bizonnyal a feledhetetlen élmények közé tartozik ezen a helyen részt venni a szentmisén. „Nem fontos, hogy ez a nap milyen közel esik karácsonyhoz, mert Betlehemben, akár a barlangnál vagy a Pásztorok mezején, a „Gloria in excelsis” kápolnában minden nap karácsony van.” Betlehem és az itt bemutatott szentmise a megtestesülés misztériumára emlékeztet, „az egyetlen eseményre, amely tovább folytatódik az időben. A szentmise Betlehemben vagy bárhol a világon, jelenvalóvá teszi azt a pillanatot, amelyben a megtestesülés és a megváltás megvalósult, és majd Krisztus második eljövetelekor teljesedik be véglegesen” – írja a szerző.

Aki Gyürki atyával tart, eljuthat a Jordán folyóhoz, „ahol keresztelő János hirdette a bűnbánat keresztségét, ahol Jézus is beállt a bűnbánók sorába, és kérte a megmerítést Jánostól.” A negyvennapos böjt hegyére felkapaszkodva láthatja „Jézus böjtjének és megkísértésének helyét”, amit a hagyomány Jerikó vidékére helyez. A Genezáreti-tó Jézus tava. Nagyon sokszor találkozunk vele az evangéliumok lapjain, nevezik Galileai-tengernek, Tibériás tavának és Kinneretnek is. „Jézus idejében a tavat mintegy tíz város vette körül, amelyek közül néhány nagyon népes volt. Az evangéliumi helyek ma mind romokban hevernek, kivéve Tibériást. Jézus nagyon sokat tartózkodott a Genezáreti-tó vidékén. Itt kezdte el hirdetni evangéliumát. A tó partján járva látta meg halászás közben Pétert, Andrást, Jakabot és Jánost, s hívta meg őket apostolának. Feltámadása után is a tó partján találkozott apostolaival.”

Ebben a bejegyzésben csak néhány nevezetességet emeltünk ki. Akik végigjárják a zarándokutat a szerzővel, azok hallhatnak többek között Kánáról, a Sinai-hegyről, Kafarnaumról, Galileáról, Tabgáról, Betániáról, valamint megcsodálhatják a Mennybemenetel kápolnáját és a Miatyánk-templomot is, ahol 75 nyelven olvasható az Úr imája, kivéve magyarul, hiszen „a magyar nyelvű táblát hiába keresi a zarándok a folyosón, ez a kolostor kápolnájában található. Ide viszont zarándokokat nem engednek be a nővérek, hogy imádságukat és csendjüket ne zavarják.” A kereszténység legfontosabb helyszíneit 2000-ben Boldog II. János Pál pápa is felkereste. Gyürki atya könyvéből ezeknek a napoknak az eseményeit is megismerheti az olvasó.

További információt a kiadvány címére kattintva kaphat: